Kimerültség, dühkitörés: tízezer kilométernyi feszültség

2015.03.01. 10:56

Elképesztően szoros befutót hozott a Volvo Ocean Race negyedik óceáni szakasza, húsznapnyi és közel tízezer kilométernyi (5264 tengeri mérföld) vitorlázás után a spanyol MAPFRE hajója csak 4 perc 25 másodperccel előzte meg a második Abu Dhabi Ocean Racinget, a harmadik Dongfeng is csak nyolc percet kapott.

A kínai Sanyából induló futam úgy végződött Aucklandben, ahogy elkezdődött. A hat, versenyben lévő hajó úgy versenyzett, mintha csak egy hétköznapi, párórás futamon lennének, szorosan fogták egymást. Az első héten a MAPFRE, az Abu Dhabi, a Dongfeng és az Alvimedica tört előre, pár mérföldnyi távolságban voltak egymástól. Míg ez a négy hajó a kínai partoktól a Fülöp-szigetek felé vette az irányt, és hamar délnek fordult, az SCA és a Brunel hajói más taktikát választottak. A két különutas Tajvant célozta meg, úgy számoltak, ha kezdetben északnak tartanak, elkerülik a Kurosio-áramlást, és a meteorológiai előrejelzések is erősebb szeleket ígértek a térségben. Ez a taktika be is jött, a Brunel több mint negyven mérföldet vert a mezőnyre hét nap után.

Ezzel az előnnyel azonban nem tudott élni, február 22-től már a Dongfeng vezetett, de szorosan ott volt a nyomában az Abu Dhabi, úgy tűnt, ahogy a harmadik szakaszon, most is ketten fognak csatázni a győzelemért, de a MAPFRE is felzárkózott, napokig úgy versenyeztek, hogy olykor egy mérföldön belül volt három vitorlás. A Dongfengnek azonban műszaki problémája lett, és az utolsó helyre csúszott vissza, onnan küzdötte vissza magát az élre.

A szoros küzdelem miatt a vitorlázók is elmentek teljesítőképességük határáig, a stressz és az állandó fizikai munka kimerítette őket. Ahogy a Dongfeng kormányosa, Charles Caudrelier elmondta, szinte alvás nélkül teljesítették a befejező napokat. „Nagyon kemény pillanatokat éltünk át, a teljes kimerültség fázisait, a valódi frusztrációk és dühkitörések pillanatait, de a fedélzeten mindig volt valaki, aki készen állt arra, hogy motiválja a többieket, hogy pozitívan lássák a jövőt.”

Az első három hajó között csak nyolc perc volt, de a másik három vitorlás is szorosan ott volt a nyomukban, a negyedik Alvimedica másfél, a Brunel négy, az SCA hat órát kapott.

A VOR eddig nagyon izgalmasan alakul, nincs olyan hajó, amelyik dominálná a mezőnyt, az eddig négy futamot mindig más-más vitorlás nyerte. Az Abu Dhabi és a Dongfeng nyolc-nyolc ponttal áll az összetettben az élen, a harmadik Brunel 14 pontot gyűjtött.

A kilenszakaszos verseny következő óceáni futamát Auckland és a brazíliai Itajai között rendezik.