Berki: Nagyobb fájdalomra számítottam

2015.03.17. 11:15

Vállműtéte után már túl van az első gyógytornán az olimpiai bajnok tornász, Berki Krisztián, akit kedden délelőtt haza is engedtek a kórházból.

A világbajnok elmondta, hogy sebét újra kötözték, már csak egy kis ragasztás van rajta, és egy rögzítő kartartóval hagyhatta el a Sportkórházat, mestere, Kovács István ment érte. Az első gyógytorna már hétfőn délután megvolt, kedden reggel pedig másodszor is foglalkoztak vele.

Egyelőre csak kisebb gyakorlatok, mint például csuklókörzés, könyökhajlítás szerepelt, a cél, hogy jobban elinduljon a vérkeringés a vállában. Az Európa-bajnok a hetet otthon tölti, a gyógytornász is a lakásán segíti majd, csütörtökön megy vissza kontrollra, és ha minden a tervek szerint alakul a varratok kiszedése után, jövő héten a gyógytornát már a Tornacsarnokban folytatja.

"Köszönöm, jól vagyok. A hétvégén még nagyon sokat gondoltam a műtétre, de hétfőn reggel úgy mentem be, hogy egyáltalán nem izgultam. Az operációból annyira emlékszem, hogy sürögtek-forogtak körülöttem a műtőben, aztán elaludtam, és már a kórteremben ébredtem fel. Ugyan van fájdalmam, de jóval kisebb, mint amire számítottam, inkább csak húzódik a seb."

"Az egész sokkal jobb, mint amikor a bokámat műtötték, hiszen járóbeteg vagyok. A hetet szeretném teljes pihenéssel tölteni otthon, a gyógytornász is házhoz jön, így most a regenerálódáson kívül semmi mással nem szeretnék foglalkozni. Remélem, minden a tervek szerint alakul, és akkor jövő héten már a Tornacsarnokban végezhetem a rehabilitációt."