Antal, Anett
16 °C
23 °C

170 versenyt rendez idén a Magyar Vitorlás Szövetség

2015.04.02. 13:18

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb időszakára tekinthet vissza a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ), amelynek már riói kvótása is van. Berecz Zsombor finn dingiben jutott ki.

Az MVSZ idei első sajtótájékoztatóján Kollár Lajos elnök emlékeztetett arra, hogy az új vezetőség 2013 májusában rossz anyagi körülmények között vette át a sportág irányítását, ám mára sikerült stabilizálni a költségvetést, ledolgozták az adósságállományt.

„A Magyar Olimpiai Bizottság és a szponzorok támogatását sportolóink jó eredményekkel hálálták meg, és a sikerek folytatására az idén is minden remény megvan" – tette hozzá az elnök.

Holczhauser András főtitkár kiemelte, hogy a stabil költségvetési helyzetnek köszönhetően sikerült vásárolniuk egy rendező-mentő motoros hajót, illetve ezekben a hetekben vezetik be a sportág új alapokra helyezett informatikai rendszerét.

Elhangzott az is, hogy idén közel 170 versenyt rendeznek majd, a hagyományos évadnyitó balatoni verseny május 16-án lesz Füreden. A legnagyobb hazai verseny, a 47. Kékszalag július 2-án rajtol.

Brencsán Ábel versenysport-menedzser bejelentette, hogy beindult egy új utánpótlás-nevelő program, és az MVSZ által elismert vitorlásiskolák rendszerének bevezetésével jelentős szakmai segítséget nyújtanak a sportággal ismerkedő gyerekeknek. (MTI)