A kamionos Kiss Norbert futamgyőzelmekkel kezdett

2015.04.27. 17:43

A négyből két futamot megnyert, egyszer második, egyszer pedig negyedik lett a címvédő Kiss Norbert, az Oxxo Energy Truck Race Team pilótája a kamion Európa-bajnokság hétvégén rendezett szezonnyitóján, Valenciában.

A magyar csapat tájékoztatása szerint a 30. születésnapját szombaton ünneplő szombathelyi pilóta az első futamban a második rajtkockából indulva második lett, majd hetedikként startolva - nagy csatában - megnyerte a következő versenyt. Vasárnap Kiss már az időmérőn verhetetlen volt, az első futamban rajt-cél győzelmet aratott, a másodikban pedig a negyedik helyre hozta be kamionját.

Az első hétvége után az összetett pontversenyt Kiss vezeti 65 ponttal az 51 pontos német Jochen Hahn, valamint a 47 ponttal harmadik cseh Adam Lacko előtt. A kamion Eb mezőnye szeptember első hétvégéjén látogat el a Hungaroringre.