Enikő, Melitta
8 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Az olimpiai bizottságnak 11,7 milliárd bevétele volt tavaly

2015.05.12. 12:33

A Magyar Olimpiai Bizottság keddi közgyűlésén a küldöttek egyhangúlag elfogadták a szervezet 2014-es működéséről készített beszámolókat. Ezek szerint a MOB  teljes tavalyi bevétele 11,7 milliárd forint volt, vagyis közel 23 százalékkal több mint 2013-ban. Az összeg döntő részét az olimpiai bizottság továbbutalta a sportágai szakszövetségeknek.

Mészáros Jánost, a Magyar Karate Szakszövetség elnökét megválasztották a nem olimpia sportágak versenysportjáért felelős alelnöknek.

A poszt a korábbi alelnök, Leyrer Richárd év eleji halálával üresedett meg.

Módosították a MOB doppingszabályzatát. Az egyik lényeges változás, hogy ha egy sportolónál első fokon, jogerősen szándékos doppingvétséget állapítanak meg, akkor a maximálisan kiszabható büntetés két évről négy évre emelkedett. Hosszabb lett a doppingvétségek és a mintavételek esetében az elévülési idő, amely nyolc évről tíz évre nőtt. Szintén új elem, hogy amennyiben egy doppingoláson ért versenyző, vagy abban szerepet játszó sportszakember töredelmes beismerő vallomást tesz, vagy részt vesz a hálózat felderítésében, akkor enyhíthető a büntetése.

Újabb arany fokozatú támogatóval, a Scitec Nutritionnel bővült a MOB szponzori csapata. A megállapodás értelmében a cég sportágspecifikus, zárt láncú táplálékkiegészítő rendszerrel segíti hat kategóriában a riói olimpiára készülő magyar sportolókat, valamint étkezési tanácsadással is ellátja őket. (MTI)