Odavágott egyet a Real Madridnak az UEFA

2015.06.14. 08:46

Az Európa Labdarúgó Szövetség (UEFA) valami rejtélyes okból fittyet hány arra az együtthatóra, amit a saját számításai alapján évtizedek óta vezet és ennek alapján rangsorolja nemcsak a csapatokat, hanem az oszágokat is.

A Real Madrid ezen a listán 171 fölé emelkedett, nincs még egy ilyen klub, amelyik elmondhatja ugyanezt magáról.

Ettől még simán beelőzi majd az orosz Zenit vagy a holland PSV az augusztus végi Bajnokok Ligája-sorsoláson, amikor a főtábla csoportjait húzzák. Az eindhoveniek harmadannyi pontot sem gyűjtöttek, de az új szabály miatt ez mégis értékesebb.

Az UEFA ugyanis azt találta ki, hogy a következő szezontól az első kalapban nyolc bajnok szerepeljen, a második kalapba pedig értelemszerűen betagozódnak azok, akiknek az elsőben lenne a helyük a korábbi évek teljesítménye alapján.

A legnagyobb vesztes nyilvánvalóan a Real Madrid, de az Atletico, a Porto, a Manchester United vagy az Arsenal is joggal pályázna a legjobb pozícióra. De ők sem lehetnek az első kalap tagjai, mert nem lettek bajnokok.

A szurkolók ugyanakkor ezzel igazából csak jól járnak, mert olyan csoportok is lehetnek majd a sorsoláson, amelyek nagy rangadókat garantálnak, hiszen a Bayern alapesetben nem kerülhetne össze az Arsenallal, Reallal, de most igen. Vagyis még ez a beosztás az egyenes kieséses szakaszra - csoportelsők nem kerülhetnek össze - is hatással lehet, de nem szaladjunk ennyire előre.

Most semmi akadálya, hogy a csoportbeosztásnál összejöjjön egy Chelsea-Real-Ajax-Roma vagy egy Barcelona-ManCity-Galata-Wolfsburg négyes.