Herman
3 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Húszéves a Premier League egyetlen csodája

2015.08.08. 07:54 Módosítva: 2015.08.08. 08:00
Szombaton indul a világ tán legcsodálatosabb futballbajnoksága, a Premier League. A kérdés most is az, mint évek óta mindig, hogy a végén a Chelsea, az Arsenal, a Manchester United vagy a Manchester City nyer-e. Az 1992-ben alapított Premier League-ben eddig kizárólag ezek az óriások lettek bajnokok, méghozzá minimum kétszer. Vagyis majdnem csak ezek: akad egy kakukktojás, a mindössze százezer lakosú Blackburn csapata, a Rovers, amelyik 1994-95-ben, ha csak egy hajszállal is, de megnyerte a bajnokságot. A csapat most egyike a számtalan, Premier League-tagságra ácsingózó másodosztályú csapatnak.

„1995-ben még jó volt az acélgyáros is. 2013-ban oligarchának vagy sejknek kell lenni.”

Jim White írja ezt a Premier League története 10 mérkőzésben című könyvében arról, hogy mennyi pénz is kell egy bajnokcsapat összehozásához a Premier League-ben. 

A kilencvenes évek közepén a magyar tévékben viszonylag ritkán lehetett angol csapatokat látni. Úgy emlékszem, hogy Premier League (PL)-meccseket egyáltalán nem adtak, az FA-kupa döntőjét élőben nyomták Vitray Tamás tolmácsolásában. A Bajnokok Ligája, illetve a BEK döntőjébe az 1985-ös Heysel-dráma után legközelebb 1999-ben jutott angol csapat, a Manchester United, és a Manchester United volt az az angol csapat, amelyik 1990-ben a Pécset verte ki két győzelemmel az akkor még létező KEK-ből. Ma már fordulónként több PL-meccset közvetít a tévé, a Bajnokok Ligájában is gyakran képernyőre kerülnek, és akkor még nem beszéltünk a streamről. 

Olaszország? Kösz, nem!

Az angol csapatok 1999-től napjainkig négyszer nyertek BL-t és ötször voltak a BL döntőjében. Ezt a felfutást a Premier League 1992-es megalapítása nélkül nehéz lett volna elképzelni. Az addig – a Heysel miatt kapott kitiltás miatt is – bezárkózó angol futball hirtelen kinyílt, és éppen a Blackburn bajnoki címét hozó szezonban jött a nagy áttörés. 

A futballvilág sztárjai addig legszívesebben Olaszországban próbáltak szerencsét, mivel a Serie A színvonalával és fizetéseivel más bajnokság nem vetekedhetett. 1994-ben viszont sorozatban mutattak fityiszt olasz kluboknak olyan játékosok, mint a világbajnok Jürgen Klinsmann (Tottenham), a 95-szörös román válogatott Dan Petrescu (Sheffield Wednesday), az akkoriban legjobb belga védő Philippe Albert (Newcastle United) vagy az 1994-es vébé egyik legjobb játékosa, a svéd Stefan Schwarz (Arsenal).

Jól jött a kontinens recessziója

A John Major vezette Egyesült Királyság kikecmergőben volt a recesszióból, Olaszországot viszont megrázta a tangentopoli, az évszázad korrupciós botránya, amit a frissen miniszterelnökké választott Silvio Berlusconi Forza Italiájával igyekeztek maguk mögött hagyni.

És fontos volt az is, hogy 1994-95-ben dőlt el először az utolsó fordulóban a bajnoki cím sorsa, és az alig néhány éves Sky Sport körkapcsolásos közvetítését lényegében egész Anglia nézte. (Még az is felmerült, hogy a bajnoki rendszert megváltoztatják, és a végén, egy meccsen dől el a bajnoki cím sorsa, mint a Super Bowlnál, de ezt az ötletet szerencsére  elvetették.)

Az 1994-95-ös bajnokság legnagyobb esélyese az Alex Ferguson vezette, zsinórban két bajnoki címnél járó Manchester United volt. Bryan Robson, az ekkor már 37 éves legenda 1994 nyarán igazolt el, és jött éppen a Blackburnből a védő David May, aki, mint látni fogjuk, kis híján megássa majd volt csapatának sírját. 

A Manchester United nagy riválisai között tartották számon a Kevin Keegan vezette, a védelmet megerősítő Newcastle-t, a Klinsmannt igazoló Tottenhamet, és persze az előző bajnokság második helyezettjét, a Blackburn Roverst.

A Rovers csodálatos felemelkedése

Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, akkor három ember kellett ahhoz, hogy újra naggyá legyen az utoljára 1914-ben bajnokságot nyert, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójára a második osztály szürke csapatává silányult Blackburn Rovers: Jack Walker acélmágnás, Kenny Dalglish menedzser és Alan Shearer csatár.

1. Jack Walker – A fickó a fejébe vette, hogy tesz valamit lancashire-i  szülővárosáért, Blackburnért. Előbb a lepusztult stadion egyik lelátóját újította fel, majd 1989-ben, amikor acélipari vállalatát 300 millió fontért eladta a British Steelnek, hozzáfogott a Blackburn Rovers-projektnek. A csapatot első lépésben felvitte az első osztályba. 1991-et írtunk ekkor.

2. Kenny Dalglish – Ha létezik olyan a brit futballban, hogy legenda, akkor ő az. 102-szeres skót válogatott, játékosként hatszor, menedzserként háromszor lett bajnok a Liverpoollal. A csapatot 1991-ben hagyta ott, és már-már elfogadta a nagyra törő Marseille ajánlatát, amikor Jack Walker meggyőzte: a napfényes Dél-Franciaország helyett jöjjön az észak-angliai Blackburnbe, ahol nagy dolgok vannak készülőben. Az új edzőpályák építése és más stadionfejlesztési munkák meggyőzték, ment.

3. Alan Shearer – A brit futball tehetséggyárából, a Southamptonból igazolt Blackburnbe egy évvel Dalglish után. (A most aktív játékosok közül Bale, Walcott, Oxlade-Chamberlain és még sokan mások jöttek onnan.) A 3,3 millió fontos átigazolási díj akkor csúcsot jelentett. Fontos győzelme volt ez Dalglishnak a másik skót menedzser, a Shearert szintén megszerezni akaró Ferguson fölött. A csatár a négy blackburni éve alatt 138 meccsen 112 gólt lőtt.

Felszállt a SAS

A csúcstámadás az 1993-94-es második hely után 1994 augusztusában indult. Dalglish ötmillió fontért megvette Shearer mellé Chris Suttont, ami remek döntésnek bizonyult. Ők lettek a The SAS, ketten együtt 49 bajnoki gólt termeltek. Érdekes, Sutton mindössze egyszer volt válogatott, mivel Glenn Hoddle-nél visszautasította, hogy a B válogatottban lépjen pályára, de ez egy későbbi történet.

Akkoriban az olasz és a német bajnokságot figyeltük Magyarországon. Ezek voltak a totómeccsek, játszottak itt magyarok, Détári például épp 1994-ben hagyta ott a Genoát, Lisztes alig két év múlva megy a Stuttgartba. A Premier League-ben viszont 2004-ig nem volt magyar. Persze csak ha nem számítjuk Kozma István liverpooli kalandját, szegényt, minden idők egyik legrosszabb Liverpool-, sőt, PL-játékosának tartják, a mai napig ott virít a neve gyalázkodó összeállításokban. (Félreértés ne essék: kisebb vagyont adnék érte, ha egy Liverpool-szintű csapatban akár egy percet is játszhattam volna.) A magyar fociszurkolók a PL nyitófordulója helyett két NB I.-es mészárlást emésztgettek: Békéscsaba–Ferencváros 5-2, Újpest–Sopron 7-1. 

Jött a Manchester City-effektus

De vissza Angliába! A bajnokságra esélyes négy csapat közül a Tottenham, a Newcastle és a Manchester United is nyert. Egyedül a Blackburn Roversnek kellett megelégednie 1-1-es döntetlennel Southamptonban, a gólt persze Shearer szerezte volt csapatának.

Teltek a hetek, hónapok, és a csapat mindegyik kupából kiesett. A legdicstelenebb búcsú szeptember végén következett be, az amatőrökből álló svéd Trelleborg verte ki őket 2-3-mal. A brit drukkerek kárörvendően vették tudomásul a tényt, olyanokat mondtak, mint mostanában szoktak Manszúr sejk Manchester Cityjéről vagy kicsit régebben Abramovics Chelsea-jéről: a pénz nem tud focizni. 1995 januárjára már csak a bajnokságban álltak, ott viszont már nyolc pont előnnyel is vezettek, az első számú favorittá léptek elő.

A végére csúnyán berezeltek

Hasított a Premier League, a nézettség tovább nőtt az előző évihez képest, egyre több stadion újult meg, mégis botrányok sorozata rázta meg az élcsapatokat, aminek legnagyobb haszonélvezője a Blackburn Rovers volt. A Manchester Unitedet Eric Cantona törte meg, amikor a Selhurst Parkban megrúgott egy szurkolót. Nyolc hónap eltiltást kapott. George Grahamet, a mindig veszélyes Arsenal kétszeres bajnok menedzserét idény közben menesztették, mert csúszópénzt fogadott el egy norvég játékosügynöktől.

Minden jel arra mutatott, hogy 1912 és 1914 után harmadszor is bajnok lesz a Blackburn Rovers, mégpedig egy olyan korszakban, amikor úgy tűnt, hogy már csak a nagy futballvállalatoknak áll a zászló. Csakhogy ekkor mintha megijedtek volna a bajnoki cím megszerzésében kevésbé tapasztalt Blackburn Rovers-játékosok.

Így fogyott el a nagy előny

1995. május 2.: a Blackburn vereséget szenved a kiesés ellen küzdő West Ham United otthonában, a Manchester United nyer Coventryben. A két csapat között öt pont a különbség, de a Manchesternek még három, a Blackburnnek csak két meccse volt hátra. Magyarán: ha a Manchester United nem hibázik, akkor a Blackburnnek az összes hátralévő meccsét nyernie kellett.

1995. május 7.: a Manchester United az előző nyáron a Blackburntől igazolt May góljával veri a Sheffield Wednesday-t. 1. Blackburn 86 pont, 2. Manchester 84 pont.

1995. május 8.: a Blackburn nagy nehézségek árán – Tim Flowers 11-est is hárít – veri a Newcastle-t.

1995. május 11.: a Manchester United a Southamptont veri, jöhet az utolsó forduló. A Blackburn Rovernek Liverpoolban kellett nyernie, mert senkiben egy szemernyi kétség nem volt afelől, hogy a Manchester United megveri a liverpoolival egy időben kezdődő meccsen a kieséstől már megmenekült West Ham Unitedet.

Bekapott gól után édes a bajnoki cím

Blackburni szempontból minden álomszerűen indult. A bajnokságban 34 gólig jutó Shearer megszerezte a vezetést, miközben Londonban a Manchester United is vesztésre állt. A liverpooli drukkerek ugyan utálták a Manchester Unitedet,  ráadásul a blackburni padon ült legendájuk, Kenny Dalglish, de látszott: a Liverpool győzni akar. A második félidő elején a Manchester egyenlített a WHU ellen, és ugyanezt tette a liverpooli Barnes is. A Manchester a kapujához szegezte a West Hamet, egy gólt kellett bepréselniük, és övék a bajnoki cím. A 92. percben szabadrúgáshoz jutott a Liverpool, Jamie Redknapp bevágta. A Blackburn biztos volt benne, hogy mindennek vége, nem hittek benne, hogy 40 percet kibír a West Ham a Manchester ellen egy számára tét nélküli meccsen. Szomorúan bandukoltak a középkezdéshez, amikor morajlás futott végig a stadionon: Londonban 1-1-gyel lefújták a meccset. Bajnok a Blackburn Rovers.

Egy srác 1994-95-ből még mindig aktív

A Blackburn Rovers azóta soha még a közelébe se tudott jutni a Premier League dobogójának. Két bajnokságot leszámítva 2012-ig játszottak a legmagasabb osztályban, 2013-ban kis híján a Championshipből is kiestek, legutóbb a 9. helyen végeztek. A keret legértékesebb játékosa a 13-szoros skót válogatott, Jordan Rhodes. De mi vezetett idáig? Nézzük, mi lett a bajnoki cím három főszereplőjével:

1. Jack Walker – A tulajdonos pénze fogyóban volt, a fennmaradáshoz szépen lassan el kellett adni a legértékesebb játékosokat. Az 5 millió fontért vásárolt Sutton például 10 millióért ment a Chelsea-hez az első kiesés évében, 1999-ben. Walker rákbeteg volt, 2000-ben halt meg, szeretett csapata a halála után, 2001-ben még visszaverekedte magát a Premier League-be.

2. Kenny Dalglish – A bajnoki cím megszerzése után lemondott, de futballigazgatóként maradt a Blackburn Roversnél. A keret maradt a régi, jelentős igazolások nem voltak, 1995-96-ban a csapat a 7. helyen végzett,  Dalglish ment. 1997-98-ban lényegében megbukott a Newcastle Unitednél, majd jött egy rövid celtices kitérő 2000-ben. Menedzseri feladatot legközelebb 2011-12-ben vállalt régi sikerei színhelyén, a Liverpoolnál. A csapat a nyolcadik helyen végzett, ilyen csúfság húsz évvel korábban esett meg utoljára a Liverpoollal.

3. Alan Shearer – A bajnoki cím után egy évvel a világ legdrágább játékosaként, 15 millió fontért hagyta el a Blackburnt a Newcastle United kedvéért. Ott is fejezte be pályafutását tíz évvel később.

Az 1994-95-ös Blackburn United leghíresebb játékosai közül az amerikai kapus Tim Flowers most a Nottingham Forest kapusedzője.

A védelemből a norvég Henning Berg a magyar válogatott Nikolics Nemanja edzője a Legia Varsónál, Colin Hendry ellen volt barátnője bántalmazása miatt emeltek vádat májusban,  Graeme Le Saux Premier League-mérkőzéseket kommentál az NBC-nek.

A középpályáról Tim Sherwood az Aston Villa menedzsere. Februárban nevezték ki, a csapatot benntartotta a Premier League-ben, Stuart Ripley ügyvéd lett.

A csatársorból Shearer a BBC-nek elemez meccseket, Sutton a negyedosztályú Lincoln Citynél próbálkozott a menedzserkedéssel, de egy év után távoznia kellett.

Egy játékos van, aki a korabeli Blackburnből még ma is aktív játékos: a cserekapus Shay Given, aki 18 évesen, 1994-ben került a csapathoz, és két tétmeccs után 1997-ben távozott. Jelenleg a Stoke City igazolt játékosa, az ír válogatottban 128-szor védett.