Hamilton egy mondattal lealázta Rosberget

Nico Rosberg zsinórban ötödször verte meg időmérőn Lewis Hamiltont szombat este, egyben sorozatban ötödször indulhat a pole-ból a vasárnapi Brazil GP-n.

Hamiltonnak valami nem tetszett, miután második lett, nem ment ki a szokásos, kötelező fényképezkedéshez, amikor az első három összeáll, így most a fotókon csak Rosberg van rajta és a harmadik Vettel.

Aztán az interjúkban lement Rosberg szokásos semmitmondó nyilatkozata, majd következett Hamilton. Ő sem szokott különösebben érdekeseket mondani, de most, amikor a moderátor szembesítette vele, zsinórban ötödször kapott ki a csapattársától, lecsapott:

Én idénre már teljesítettem a feladatomat.

Mint tudjuk, két versennyel ezelőtt, hárommal a vége előtt világbajnok lett, úgyhogy ez a mondata támadhatatlan. Azóta persze önbizalomért végképp nem kell a szomszédba mennie - Button figyelmeztette is erre -, az elmúlt másfél hetet végigbulizta. Ennek a következménye, hogy karambolozott közúton, Monacóban, ezt ő maga mondta az újságíróknak, vagyis egyértelmű, hogy az Amerikai GP óta kevésbé koncentrál.

Legutóbb Monzában, még szeptember elején volt a pole-on - és Rosberg előtt -, de a Brazil GP-győzelemre azért biztosan rámegy, mert sosem nyert még Interlagosban.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59