Összebalhézott az UTE és az Újpest belga tulajdonosa

2015.12.09. 15:36 Módosítva: 2015.12.09. 15:37

Az újpesti futballklub tulajdonosa, a belga Roderick Duchatelet által működtetett Újpest 1885 Futball Kft. egyoldalúan felmondta az UTE-vel az utánpótlás nevelésére velük kötött szerződést.

Őze István, az UTE klubigazgatója azt mondta, alig egy éve mentették meg az Újpest FC-t az összeomlástól, Roderick Duchatelet-t pedig „a csúfos szakmai és anyagi kudarctól”.

Őze István a klub sajtótájékoztatóján 2015. december 9-én.
Őze István a klub sajtótájékoztatóján 2015. december 9-én.
Fotó: Várai Mihály / Újpesti Napló

A felmondás szerinte olyan „hazugságokon és jogszerűtlenségeken alapul, amelyről külső szemlélő is egyértelműen eldöntheti, hogy valótlanságok”.  

Őze szerint „érdekes, hogy amíg a klub szegény volt, addig nem kaptak kritikákat, de amint megjelent a tao (a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszere), illetve 2010-től az önkormányzati támogatás, célzottan kezdték a klubot piszkálni”.

Szerinte Gyarmati Eszter, a kft. ügyvezető igazgatója elmondta a valódi indokot: a kft. saját maga kívánja a jövőben az utánpótlás-csapatokat kiállítani. 

Szerintük a kft. „a szerződés felmondásával az utánpótláspénzeket akarja lenyúlni, és ezzel biztosítani azt, hogy az állami pénzek indirekt módon külföldi befektető zsebébe vándoroljanak”. 

A 130 éves UTE 18 szakosztályban a magyar sport érdekeit szolgálja, mondta Őze. Az UTE a felmondást nem fogadja el, hanem továbbra is kiszolgálja a felnőtt csapatot, átadja a kinevelt játékosokat (ilyen pl. Simon Krisztián, Litauszki Róbert, Sallói Dániel).