Kiestek a birkózók és a női asztaliteniszezők

2015.06.17. 12:44

A szerdán érdekelt mindhárom magyar szabadfogású birkózó kiesett, ahogy Póta Georgina és Madarász Dóra is a női asztaliteniszezők egyéni küzdelmeiben a bakui Európa Játékokon.

A birkózóknál négy súlycsoportban kezdődtek meg a szabadfogásúak küzdelmei, ebből háromban szerepelt magyar versenyző. A 65 kilós Lukács Norbert és a 74 kg-os Nagy Mihály már az első meccsén kikapott bolgár, illetve azeri riválisától, míg 97 kg-ban Szmik Attila előbb felülmúlta német ellenfelét, aztán a nyolcaddöntőben vereséget szenvedett a fehérorosz Ibragim Szajdovtól. Mivel mindhármuk legyőzője alulmaradt a folytatásban, így a magyarok a vigaszágon sem folytathatják.

Póta a második fordulóban kezdte meg és fejezte is be szereplését, ugyanis négy játszmában kikapott a luxemburgi színekben versenyző Ni Xia Liantól. Madarász a keddi, első fordulót még sikerrel vette egy portugál rivális legyőzésével, de a 32 között 4-1-re alulmaradt az osztrák színekben indult Liu Jiával szemben. (MTI)