Átejtett minket Kína a vizes vb első pólómeccsén

2015.07.26. 22:10

A magyar női vízilabda-válogatott 9-8-as vereséget szenvedett a kínai csapattól a kazanyi vizes világbajnokság női vízilabdatornájának vasárnapi nyitófordulójában. A két csapat két mérkőzést is játszott egymással az elmúlt hónapban a világbajnoki felkészülés során, a hollandiai nemzetközi tornán a kínaiak 9-8-ra nyertek, míg rá egy hétre Debrecenben a magyar csapat győzött 11-5-re.

Kazanyban Kína kezdte jobban a meccset, méghozzá sokkal jobban: rögtön a két legelső támadásuknál emberelőnybe kerültek, és mindkettőt gólra is váltották, majd nem sokkal később egy ötméteres után már háromgólos volt a magyarok hátránya, de Keszthelyi Rita szintén büntetőből szépített. Egy újabb kínai emberelőnyt egy időkérést követően tökéletesen játszott meg az ázsiai csapat, és visszaállította a különbséget (1-4).

A második negyed első góljával Kisteleki Dóra szépített, rövid sarokba tartó lövésébe csak belenyúlni tudott a kapus. Ezután kezdett feljavulni a magyar együttes védekezése, elöl pedig Tóth Ildikó remek góllal hozta fel egy gólra a csapatot. A magyar kapu előtt kimaradt egy kínai emberelőny, az ellentámadásból pedig Takács Orsolya távoli bombával egyenlített (4-4). A kínaiak negyedbeli első góljára nem sok ideje volt válaszolni a magyar csapatnak, Antal Dóra egy időntúli büntetőből mégis egyenlített (5-5), áll az MTI összefoglalójában.

A harmadik negyed is kínai emberelőnnyel indult, de magyar góllal folytatódott, Szűcs Gabriella lövése a jobb kapufáról vágódott a hálóba. A gyors kínai válasz egy szép ejtés formájában érkezett. A következő gólra ismét a negyed utolsó másodpercéig kellett várni, Czigány Dóra éppen a dudaszó előtt talált a hálóba távolról, így vezetést szerzett a magyar válogatott.

Az utolsó nyolc percben egy emberelőnyt megelőzően Merész András időt kért, aprólékosan elmagyarázta elvárásait, Antal Dóra pedig pillanatok alatt értékesítette a fórt, így a találkozó során első alkalommal vezetett két góllal a magyar csapat. A kínai válogatott ugyanakkor nem adta fel, és egy távoli lövéssel egyetlen gólra felzárkózott, nem sokkal később pedig egy gyönyörű ejtéssel egyenlített is (8-8). A kínaiak emberelőnyből vezetést szerezhettek volna, de Keszthelyi gyönyörűen szedett le egy átadást, de hiába került emberelőnybe a magyar csapat, nem jött újabb gól. Nem így a kínai oldalon: a mérkőzés legjobbja, Csao Ce-han elképesztően távolról ejtett a hálóba, ez a klasszis megoldás pedig eldöntötte az összecsapást.

„Nem akarom felmenteni sem a csapatot, sem magamat, ez egy nyerhető mérkőzés volt, még akkor is, ha a kiállítási arány 10-3 volt. Nem gondolom, hogy az oroszok elleni meccsen ez meg fog változni. Az, hogy a végén kétgólos vezetésnél feljöttek döntetlenre, a fáradtság és figyelmetlenség jele” - értékelt Merész András szövetségi kapitány az M4 sportcsatornának.

Merész András együttese kedden az oroszokkal, csütörtökön pedig a franciákkal találkozik. A csoport győztese automatikusan a nyolc közé jut, míg a második és a harmadik majd a negyeddöntőbe jutásért játszik.

    Eredmény:

    D csoport, 1. forduló:

Kína-Magyarország 9-8 (4-1, 1-4, 1-2, 3-1)

gólszerzők: Csao 4, Vang 2, Szong 2, Csang, illetve Antal 2, Keszthelyi, Kisteleki D., Tóth I., Takács O., Szűcs, Czigány

    korábban, a csoport másik mérkőzésén:

Oroszország-Franciaország 16-5 (5-1, 3-2, 4-1, 4-1)