Olasz Anna vb-ezüstöt szerzett 25 km-en

2015.08.01. 12:45

Olasz Anna szerezte a kazanyi vizes vb első magyar érmét, miután 25 kilométeren ezüstérmet szerzett. A riói kvótáról 10 km-en éppen csak lecsúszó 21 éves Olasz nagy hajrában maradt le a brazil Ana Marcela Cunhával szemben.

A férfiak 32 fős mezőnye Székelyi Dániellel reggel 8-kor indultak helyi idő szerint, majd negyed órával később a nők is elrajtoltak. Olasz az 1-es rajtszámot kapta, Kiss Nikoletta pedig az utolsó, 31-es számot kapta.

A végig az élmezőnyben úszó Olasz jól helyezkedett, könnyedén lépett meg a két éve Barcelonában 10 km-en ezüstérmes brazillal, akivel együtt is fordult az utolsó körre, de a végén nem bírta már a hajrát. Így is az első magyar vb-érmet szerezte nyíltvízi úszásban az elmúlt 21 évben – ez utoljára az 1994-es római vb-n Kovács Ritának sikerült, ő szintén 25 km-en lett második.

A 20 éves Székelyi Dániel a 20. helyen végzett.

„Nagyon boldog vagyok ezzel az ezüstéremmel, azt nem mondom, hogy kárpótolt teljesen, de azért nyilván sokkal jobban érzem magam” - nyilatkozta az MTI-nek Olasz Anna. - „Nagyon kemény verseny volt, az utolsó egy kilométernek azt hittem, soha nem lesz vége. A cél előtt próbáltam kapaszkodni, ahogyan csak tudtam, ezüstérem lett belőle.”

Olasz, aki a 2014-es berlini Eb-n szintén ezüstöt nyert, korábban 5 km-en 13., 10 km-en pedig 11. lett Kazanyban, írja az MTI.

    Eredmények, nyíltvízi úszás:

    férfiak, 25 km, világbajnok:

   Simone Ruffini (Olaszország) 4:53:10.7 óra 

2. Alex Meyer (Egyesült Államok) 4:53:15.1 

3. Matteo Furlan (Olaszország) 4:54:38.0 

...20. SZÉKELYI DÁNIEL 5:15:03.4

    nők, 25 km, világbajnok:

   Ana Marcela Cunha (Brazília) 5:13:47.3 óra

2. OLASZ ANNA 5:14:13.4

3. Angela Maurer (Németország) 5:15:07.6