Erik, Alexandra
9 °C
18 °C

Cseh László világbajnoki bronzérmes 50 pillangón

2015.08.03. 17:23

Megszerezte első világbajnoki érmét 50 méteres távon Cseh László, aki hétfőn pillangóúszásban harmadik lett a kazanyi vizes vb-n. 

A 29 éves Cseh már a vasárnapi előfutamokban is remek formában volt, délelőtt, majd délután is megdöntötte a szám országos csúcsát, így a harmadik legjobb idővel jutott be a hétfői döntőbe. Az újabb csúcsdöntés elmaradt a viszonylag gyenge rajt miatt – a vasárnapi legjobb idejével második lett volna a hétfői döntőben, ahol 23,15 másodpercet úszott.

A számot a francia Florent Manaudou nyerte (22,97), a második a brazil Nicholas Santos lett. A lengyel Konrad Czerniak pontosan ugyanolyan időt úszott, mint Cseh, így két bronzérmet osztanak majd a számban.

„Úsztam én már ezerféle számot, de igazából a mai napig nem tudom, hogyan kell egy jó ötvenes sprintet leúszni, mert ez annyira távol áll tőlem. A rajtom állítólag megint a leglassabb volt, bár szerintem még mindig jobb, mint a tegnapi – és szerintem a fal sem jött ki olyan jól, nagyjából ennek tudható be, miért nem sikerült jobbat mennem, netán 23 alatti időt elérnem, amit egyébként szerettem volna. Ez az egész egy kirándulás volt, ami persze igen jól sikerült” – nyilatkozta Cseh a futam után, majd hozzátette, hogy ez után az eredmény után még bizakodóbb a 200-as szám előtt.

Ezzel Cseh a 10. vb-érmét szerezte: 2005-ben, Montréalban volt világbajnok 400 vegyesen, ezen kívül négy ezüstérme és négy bronzérme volt korábban. Az első vb-érmét 2003-ban, Barcelonában szerezte, összesen hét különböző vb-n lett érmes.

A hétfői eredmények

Két világcsúcs is született a hétfő délutáni döntőkben, hiszen a svéd Sarah Sjöström 55,64 másodperces idővel nyert női 100 méter pillangón, miután egy tizedet javított saját, vasárnap felállított rekordján. Sjöström után a női 200 vegyes döntőjében Hosszú Katinka is 2:06,12-es világcsúcsot úszva védte meg világbajnoki címét.

férfiak:

100 m mell, világbajnok:

Adam Peaty (Nagy-Britannia) 58.52 másodperc

2. Cameron van der Burgh (Dél-afrikai Köztársaság) 58.59

3. Ross Murdoch (Nagy-Britannia) 59.09

50 m pillangó, világbajnok:

Florent Manaudou (Franciaország) 22.97 másodperc

2. Nicholas Santos (Brazília) 23.09

3. CSEH LÁSZLÓ és Konrad Czerniak (Lengyelország) 23.15-23.15

nők:

100 m pillangó, világbajnok:

Sarah Sjöström (Svédország) 55.64 másodperc

2. Jeanette Ottesen (Dánia) 57.05

3. Lu Jing (Kína) 57.48

200 m vegyes, világbajnok:

HOSSZÚ KATINKA 2:06.12 perc

2. Vatanabe Kanako (Japán) 2:08.45

3. Siobhan Marie O,Connor (Nagy-Britannia) 2:08.77