Világverő aerobicos vagy karatés nem lehet az Év sportolója?
További Sport cikkek
Csütörtök este díjazták az Év sportolóit, csapatait és edzőit, az épek mellett a fogyatékkal élők is kaptak díjakat, de ezúttal a nem olimpiai sportágak képviselői kimaradtak a díjazásból. 2014-ben először értékelték őket külön, idén annak ellenére nem díjazták őket, hogy a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) korábban három évre garantálta részvételüket a díjátadó gálán.
„Sajnálom, hogy a Magyar Sportújságírók Szövetsége nem veszi komolyan a megállapodásunkat, a szerződésbeli kötelezettségeket kellett volna vállalnia, de nem tették. Először 2014-ben hirdettük meg, hogy a nem olimpiai sportágak versenyzői, csapatai és edzői is kapjanak elismerést. Leyrer Richárd, aki a Magyar Olimpiai Bizottságban a nem olimpiai sportágak tagozatának elnöke volt, hosszú egyeztetési folyamatba kezdett. 2014-ben végül háromoldalú megállapodást kötöttünk a MSÚSZ-szal és az akkor még a Sportcsillagok Gálaestjét szervező Hegyi Lászlóval. Ez gyakorlatilag három Év sportolója választásra garantálta a részvételünket" – mondta Hoffmann Pál, a NOS bajnokai projektvezetője.
Az MSÚSZ elnöke, Szöllősi György nem indokolta meg részletesen, miért maradtak ki a díjazottak közül. „Csak annyit közölt, hogy az elnökség így döntött” – mondta Hoffmann.
A díjjal pénz nem jár, a nem olimpiai sportágak képviselői eleve kevesebb támogatásban részesülnek, ezért is jön nekik jól minden megjelenés, és legalább erkölcsi elismerésben részesülnének. „Tisztességgel megdolgoznak a sikerért, bár az erkölcsi és anyagi elismerés kategóriákkal kisebb, mint egy olimpia sportág válogatott képviselőjénél. Idén is sok sikert értek el a nem olimpiai sportágak, az uszonyosúszó Senánszky Petra háromszoros világbajnok lett, világcsúccsal nyert, Szepesi Csenge profik ellen nyert karate-vb-t, de említhetjük Hegyi Dórát is, aki aerobicban világkupán győzött, Eb-t és Európa-játékokat is nyert párosban, de a sakkcsapat Eb-bronzérme is óriási eredmény."
Külön valóban nem értékelték a nem olimpia sportágakat, de néhány képviselőjük, azért így is belefért az MSÚSZ tízes listájába, a férfiaknál a kamion Európa-bajnok Kiss Norbert, a fogathajtó Lázár Vilmos, a túraautós Michelisz Norbert és a kick-boxos Mórádi Zsolt is a jelöltek között volt, míg a csapatoknál a sakkválogatott szerepelt.
Tavaly a NOS bajnokait internetes közönségszavazással választották meg, idén azonban ott sem kampányoltak. „A szavazás a nem olimpiai sportági szövetségekkel egyeztetve tud működni és az év sportolója gálára történő kvalifikációra szól. Amíg a részvételről és egyáltalán a gála létrejöttéről nem kaptunk értesítést, nem volt aktuális a szavazás megkezdése. Többek között ez is vállalt kötelezettsége volt a szövetségnek, hogy tájékoztasson minden, a megállapodást érintő információról” – magyarázta a projektvezető.
Hoffmannék nem akarják jogi útra terelni az ügyet, azt szeretnék elérni, hogy az MSÚSZ tartsa be a korábbi megállapodást, és becsüljék meg méltóan a nem olimpiai sportolókat. Szöllősi György a Riposzt.hu-nak úgy érvelt, hogy elnökségi döntés miatt maradtak ki a nem olimpiai sportágak. A korábban kötött szerződéssel is baj van, mert Hegyi László megszegte azt, így az általa vállalt kötelezettségeket nem vállalhatják.