Vencel
13 °C
23 °C

Magyar Idők: A Fradi bajnoki címe Kubatovnak köszönhető. És mennyire igazuk van!

2016.04.05. 10:55

A szurkolók ma ugyan a német vezetőedzőt, Thomas Dollt, a gólkirályjelölt Böde Dánielt, a már említett Gera Zoltánt éltetik, ám ha egyetlen embert kell megnevezni, akkor nem is lehet vitás, hogy a siker mindenekelőtt a 2011-ben megválasztott elnök, Kubatov Gábor érdeme

– írja a Magyar Idők a Ferencváros 29. bajnoki címével kapcsolatban.

Ezt a mondatot olvasva biztosan sok FTC-drukkernek kinyílik a bicska a zsebében, de alaposan átgondolva el kell ismerni, hogy a szerzőnek 100 százalékban igaza van.

Mióta a Fidesz pártigazgatója átvette a Ferencvárost, nemcsak a klub anyagi háttere erősödött meg, hanem egészen új értelmet nyert a „Nemzet Csapata” kifejezés is. A 2010-es kormányváltás óta ugyanis:

  • Lebontották a hazai szinten akkor topstadionnak számító Albert-stadiont, és felhúzták a helyére a Telekom miatt néha lilában tündöklő Groupama Arénát.
  • Bevezette az egész világon egyedülálló vénaszkennert, aminek köszönhetően a szurkolók fele bojkottálja a klub mérkőzéseit, és olyan a hangulat a stadionban, mint egy vasárnapi pikniken.
  • Az addig katasztrofális anyagi helyzet pillanatok alatt megváltozott, és nemcsak új stadionra lett hirtelen pénz, hanem ismert német edzőre, minőségi légiósokra és itthoni játékosokra, illetve még egy csúcsigazolásra is jutott. Az ecuadori Cristian Ramírez 700 ezer euróért, vagyis 218 millió forintért érkezett a csapathoz.
  • Persze ezt a pénzt a Fradi nem jegybevételből vagy játékoseladásból finanszírozta, hanem a tao-pénzekből és egyéb állami szponzoroktól érkező támogatásból. 2014-ben például az Emmi egymaga 450 milliót adott a Ferencvárosnak, de a kormánytámogatás mellett csatlakozott még a klubhoz pénzfejő tehénnek az állami közműcégek közül a Főgáz, a Fővárosi Csatornázási Művek, Csányi Sándor OTP Bankja és a Fidesszel egész jó viszonyt ápoló Magyar Telekom is.
  • Nemzet és a Nemzet Csapata közti összefonódást csak erősítette, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség elnöki és Józsefváros polgármesteri pozíciója után az ifjú fideszes titán, Kocsis Máté lett a Ferencvárosi Torna Club alelnöke,  de más fideszes politikusok is előszeretettel mutatkoznak a klub közelében. A bajnoki címet például senki sem ünnepelte stílusosabban, mint Rogán Antal és kedves felesége, aki talpig Böde Daniban pózolt a bajnokcsapat öltözőjében, mintha egész életében ott öltözött volna a fiúkkal.

#fradi #bajnokcsapat #hajra

Rogán-Gaal Cecilia (@rogancecilia) által közzétett fénykép,

  • A klub régi kabalaállatát is nyugdíjba küldték, és egy kitágult pupillás, láthatóan zavart viselkedésű csirke lett a csapat új figurája, a szurkolók legnagyobb örömére.
  • A harmadosztályú Csepel és az FTC II mérkőzésére annyi, a vénaszkenner miatt a csapat hazai meccseit bojkottáló szurkoló ment ki, amennyi csak a tradicionálisan telt házas Fradi–Újpesten szokott lenni. Sőt, többen voltak a csepeli sporttelepen, mint az összes többi NB I.-es meccsen együttvéve – talán érdemes lenne ezt a csúcsteljesítményt is Kubatov Gábornak tulajdonítani.

Az állami pénzekből és azzal szimbiózisban működő Magyar Idők tehát egy fikarcnyit sem téved az állami pénzekből és Fidesz-pártagokkal működő Ferencváros sikerét illetően. Talán még kicsit túl szerény is, hiszen itt lenne az ideje kimondani:

A Fradi 29. bajnoki címe nemcsak Kubatov Gábor érdeme, hanem az egész nemzeté is!

A cikket szerző Novák Miklós pedig megnyugodhat, mert a Zöld és Fehér magazin szerkesztőjeként ez után az írás után egészen biztosan nem kell féltenie az állását Kubatov Gábortól.