Kokain és alkohol okozhatta a legnagyobb baseballtehetség halálát

2016.10.30. 09:57

A boncolás kimutatta, hogy kokain és meglehetősen sok alkohol is volt a szeptemberben végzetes hajóbalesetet szenvedő baseballtehetség, José Fernández szervezetében. A Miami Marlins egykori dobójátékosa két társával együtt vesztette életét szeptember 25-én, amikor hajójuk egy mólónak ütközött, majd felborult Miami partjainál.

Az ESPN birtokába került iratok szerint sem Emilio Jesus Macias, sem Eduardo Rivero (a másik két áldozat) nem volt ittas, de utóbbi vérében szintén találtak kokaint. Fernández vérében viszont a törvényben megengedett alkoholszint majdnem kétszeresét találták.

Egy tanú szerint a baleset előtti pillanatokban nem Fernández vezette a hajót, a tanú ugyanis épp telefonon beszélt a játékossal, aki épp azt mondta valakinek, merre kanyarodjanak a hajóval.

A miami rendőrség továbbra is nyomos a három halálos áldozattal járó baleset ügyében.