Mária
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Fidel Castro majdnem profi baseball játékos lett?

2016.11.26. 19:43 Módosítva: 2016.11.26. 20:00

Egy Amerikában népszerű mítosz szerint Fidel Castro annyira tehetséges dobó volt, hogy majdnem leigazolta a Washington Senators profi csapata. A 90 éves korában most elhunyt kubai vezér emellett atletizált, kosárlabdázott, búvárkodott és focizott, illetve különös érdeklődése volt a Forma-1 iránt. Egy igazi sport-macsó volt a kommunista diktátorok között, gondoljunk csak a mi pecázó, sakkozó Kádár Jánosunkra.

Ez az 1968-as felvétel a falusi baseballmeccsbe csöppenő Vezérről, szemüvegestül, szivarostul, gyakorlóruhástul valami egészen fenomenális, teljesen valószínűtlenül keveredik benne a hard core proopaganda és az önirónia, tényleg olyan, mintha egy kubai Menzel forgatta volna.

A baseball az 1860-as években kezdett elterjedni Kubában. Az Egyesült Államokban tanuló, majd onnan hazatérő fiatalok hozták magukkal a játékot, ami rövid idő alatt a messze legnépszerűbb nemzeti sporttá vált az országban. Olyan lett, mint nálunk a foci.

Ahogy minden kubai srác, Castro is baseballozott. A jómódú családból származó fiú a Belén Jezsuita Gimnázium, sőt egész Havanna egyik legnagyobb tehetségének számított, előbbit egy 1944-es elismerés is bizonyítja, utóbbit inkább csak a szóbeszéd. Mindenesetre innen nőttek ki azok a legendák, hogy a félelmetesen gyors labdáiról híres dobót több Egyesült Államokbeli profi klub is figyelemmel követte, és még próbajátékra is meghívták, ám végül nem szerződtették. Pedig milyen máshogy alakult volna a történelem. Ez a csodálatos történet főként egy Don Hoak nevű korabeli amerikai ütőjátékos színészesen valószínűtlen sztorizgatásából nőtt ki, és nagyjából annyira is igaz. Volt némi alapja, de minden teljesen máshogy történt. 

Castro a gimnáziumban még valóban a legjobbak közé tartozott, ám a Havannai Egyetem első csapatába már nem sikerült beverekednie magát, így teljesen elképzelhetetlen, hogy bárki nagy fantáziát látott volna benne baseballozóként.

Annyi valóságalapja viszont van a sztorinak, hogy az 1940-es években az amerikai profi baseball csapatok tényleg jelen voltak Havannában, ahol tehetséges tinédzserekre vadásztak. A Washington Senators megfigyelője, Joe Cambria rendszeresen rendezett válogatókat meghívott játékosoknak, és ezeken bukkant fel kétszer a még gimnazista Fidel Castro, a visszaemlékezések szerint egyébként hívatlanul. Nem is akadt meg rajta senki szeme.

Mindez nem törte le nagyon a későbbi diktátort, továbbra is szerelmese maradt a játéknak, amit később persze a kommunista világkép szolgálatába állított, ahogy az egész kubai sportot.

Egyetlen meccs

Egyetlen nyilvános mérkőzésére baseballozóként 1959 júliusában került sor, amikor alig 7 hónappal hatalomátvétele után fellépett egy bemutatómeccsen a katonák és a katonai rendőrség csapatai között, az akkor még kubai csapatokat is felvonultató, amerikai szervezésű International League egyik mérkőzésének felvezetéseként.

A főmeccsen egy hazai csapat játszott egy amerikaival, 35 ezer néző előtt, többségük falusi földműves, a forradalom legnagyobb híve. A meccs természetesen botrányba fulladt. A rendezvényt biztosító katonák egyre lelkesebben lövöldöztek a levegőbe, részint szurkolásként, részint mert a tömeg egyre ellenségesebb lett a korábbi gyarmatosítóikat jelképező vendégekkel szemben. A Rochedale csapata végül elmenekült a stadionból.

Ami bemutatómérkőzést illeti, Castro természetesen a katonáknál szerepelt, saját maga válogatta össze a csapatot. Beszédes nevük Barbudos, azaz "szakállasok" volt (ez volt a forradalmár gerillák egyik beceneve). A feljegyzések szerint két inningben dobott, és kiejtett két ütőt. Több meccsen nem játszott a nyilvánosság előtt, magánemberként az ismerőseivel annál gyakrabban.

Egy-egy ütésre, dobásra persze ezután is jó volt bármikor. Miután a profi sport minden formáját betiltották a szigeten, a kommunisták új alapokra helyezték az egyébként virágzó amatőr sportokat, bajnokságokat is. Így 1962-ben új nemzeti baseball bajnokság indult. A nyitóütést természetesen Fidel Castro hajtotta végre, katonai ruházatban. És ugyanígy tett a második szezon elején, majd később még többször.

A Castróhoz kapcsolódó leghíresebb történet viszont meglepő módon nem a baseballhoz kötődik, hanem a Forma-1-hez. A versenysorozat ugyanis nem hivatalos állomásként 1957 és 1960 között ellátogatott Havannába is, ahol az 58-as futam előtt az akkor még gerillaként küzdő forradalmárok elrabolták Juan Manuel Fangiót a kor leghíresebb pilótáját, uralkodó világbajnokot, az előző évi verseny győztesét. Az akció a hatalmon lévő Batista-rezsim nyilvános alázását szolgálta, és teljes sikert hozott. Mivel az emberek többsége gyűlölte Batistát, a  túszdráma bizonyos pontjain inkább hasonlított egy kommunista közönségtalálkozóra. A pilótát ünnepelve fogadták amerre járt, ő pedig összebarátkozott elrablóival, akikkel haláláig tartotta a kapcsolatot.

A versenyen, amin így Fangio nem vehetett részt, Armando Garcia Cifuentes ráhajtott egy olajfoltra, és a közönség közé csapódott, megölve 7 embert és megsebesítve további 40-et. A következő évben nem volt futam, majd meglepő módon az immár Castro vezette ország 1960-ban ismét megrendezte a versenyt. Ez a verseny sem ment le szörnyű baleset nélkül, a venezuelai Ettore Chimeri autója átszakította a korlátot, és a pálya melletti 45 méter mély vízmosásba zuhant, a pilóta azonnal meghalt.

Az autósport története ezzel le is zárult az országban, a kubai amatőr sportoké viszont csak ekkor kezdődött. Ahogy a legtöbb kommunista vezető, úgy Castro is rendkívül fontos eszköznek tekintette a sportot a rendszerével és az eszmével való azonosulás erősítésére, a tömegek szórakoztatására és a kommunizmus felsőbbrendűségének bizonyítására. Különösen azokat a sportágakat fejlesztették, amikben maga is jó volt, a baseball mellett az atlétikát, a kosárlabdát, illetve az imidzséhez passzoló ökölvívást.

A hatvanas évek sportreformjai az 1972-es müncheni olimpián hozták meg az első aranyérmeket, majd az ország egészen a barcelonai olimpiáig egyre több aranyat nyert (bár közben Los Angelest és Szöult is kihagyták), olyan legendás sportolókat adva a világnak, mint a háromszoros nehézsúlyú győztes ökölvívó Teofilo Stevenson, vagy Alberto Juantorena, aki először győzött 400 és 800 méteres síkfutásban.

Verekedni is szeretett

Az utóbbi évtizedekben a hagyományos sportágaik mellett dzsúdóban, vívásban és birkózásban is több aranyat nyertek, de ez már egy másik történet.

Ami viszont még Fidel Castróhoz kapcsolódik, hogy a legtöbb szeretett sportágához képest a kubai foci szinte semmi érdemleges eredményt nem tudott felmutatni, pedig ezt a játékot is nagyon kedvelte. Már fiatalkorától egyébként, bár a többségnek valószínűleg csak a Maradonával való labdázgatás, és kettejük fura bromance-a jut eszébe a dologról.

Hasonlóan jó kapcsolatot ápolt korábban az afroamerikai származású,, nehézsúlyú világbajnok ökölvívóval, Joe Louissal a hatvanas években, és később a kilencvenes években Muhammad Alival is.

Akik nem szerettek vele játszani

Végezetül a téma nem teljes a dezertáló baseballjátékosok nélkül, akik a kilencvenes évek elejétől kezdtek el egyre nagyobb számban lelépni a kommunizmus összeomlását követően rohamosan szegényedő országból. Akár nekivágva az ismeretlennek, akár már profi szerződések ígéretével.

A profi baseball végül 1999-ben tért vissza Kubába egy bemutatómeccs keretében, a kubai válogatott és a Baltimore Orioles között, a havannai mérkőzésen Castro személyesen köszöntötte a csapatokat. Később 2002-ben volt hasonló baseball találkozó a két ország között, ekkor már a Havannába érkező Jimmy Carterrel is találkozott. A következő alkalommal viszont, 2016 tavaszán, amikor a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását követően ismét amerikai profi gárdával mérkőzött meg Kuba, már nem ment ki a meccsre. "Nincs szükségünk semmire a birodalomtól" – mondta. Testvére, Raul Castro és Barack Obama megtekintették a mérkőzést.