Hányingerem van a sportágam vezetésétől

2016.12.07. 15:42

Megrendítő erejű beszédet mondott az olimpiai bronzérmes, világbajnok öttusázó Marosi Ádám a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) hétfői tisztújító közgyűlése előtt.

Mivel Marosi 2012-ben lett bronzérmes, ezért ezt az olimpiai ciklust az öttusa az ő eredménye miatt is élhette jómódban, a kiemelt sportágak közé került, költségvetése jelentősen emelkedett a korábbi időszakhoz képest..

A sportág jelenlegi topversenyzője kimondta azt, amiről sokszor írtunk mi is, az is baj, ha nincs pénz a sportban, és az is, ha túl sok van.

Megállapította még:

  • Nagyon súlyos pénzek tűnnek el
  • Nem vagyunk mi hülyék, versenyzők, pontosan látjuk, mi zajlik a háttérben. Lehetetlen kimaradni belőle.
  • Aki egy kicsit is ért ehhez a gyönyörű sporthoz, az pontosan tudja, nem egy drámatáborral fog megoldódni a vívás.
  • Lemaradtunk a világtól
  • Két kezemen meg tudom számolni, hány kemény, bátor, ambiciózus, szavahihető, minden tekintetben hiteles szakember van a mai magyar öttusasport életében.
  • Hitelesség. Egy újabb erény aminek híján vagyunk.
  • Egyoldalú információk, egymásra mutogatás. Mutyizás. Az előbb felsoroltak a gerinctelenséggel kiegészülve átragad ránk is, versenyzőkre. Sajnos megmérgezett minket is.
  • A figyelmesség is jólesik a sportolónak, de nem kapták meg.
  • Nincs felelősségvállalás az edzők részéről, önkritika és alázat sem.
  • Hányingerem van attól, amit tapasztalni lehet a sportágban. Mindenki keresi a pozíciót, a tuti állást, mennek az ígérgetések. Közben pedig minden felelősség rajtunk, versenyzőkön volt és van.
  • A megoldás szerinte a tisztító tűz. Mindent újra kell gondolni, ami az öttusában történt.

A MÖSZ végül a 76 éves Bretz Gyulát választotta elnöknek, az elnökségben egy tag cserélődött ki, minden más változatlanul maradt Rió után. A korábbi klubfüggetlen bajnokokra: Fábián Lászlóra, Mizsér Attilára a sportág nem volt kíváncsi. Mizsér helyére olyan alelnök került, aki ott sem volt a szavazáskor.

Az öttusa két érmet szeretett volna Rióból, a közelében sem volt senki. Marosi is indult, neki sem volt esélye rá. Bánkódik emiatt mind a mai napig.

Azt kérdeztem tőle, hogy két nappal a beszéd után milyen reakciókat kapott.

Retorzió nem ért, negatívan senki sem közeledett hozzám.

Vívódó típus vagyok, sokat gondolkodtam, hogy ki kell, lehet-e teregetni a szennyest. Ott tartunk pillanatnyilag, hogy nem lehet tovább hallgatni, mert egymás közötti, hatszemközti beszélgetésekkel már semmire sem jutunk. Ha ezt nem tettem volna meg, megviselt volna lelkileg. Mélységesen csalódott vagyok és szégyellem magam azért, ami a közgyűlésen történt, hogy minden megy ugyanúgy tovább, és a sportág egykori bajnokai nem kellenek.”

Marosi hozzátette, katonaruhában volt - főhadnagy egyébként -, amikor a közgyűlésre ment, és engedélyt kért a beszédre Simicskó István honvédelmi minisztertől, aki természetesen megadta neki. Állítja, szétvetette volna a méreg és a düh, ha magában kellett volna tartania mindazt, amiről beszélt, és ami egyébként a sportágban élőknek nem újdonság, de mindenki inkább hallgat, ő viszont nem akart néma cinkos lenni.

Úgy gondolja, azért nincs akkora hordereje és visszhangja ennek az ügynek, holott keményebb állításokat fogalmazott meg, mint Hosszú Katinka, mert ő nem olimpiai bajnok.

„Ha olimpiai bajnok lennék, talán másként néznének rám. Nem tudom. Az úszásban a többség indította el a változásokat. Bátorítottak, egyetértenek velem, lebeszélni amúgy sem tudtak volna róla. Edzek tovább, tiszta lelkiismerettel, én nem akarok lemondatni senkit, de hogy elmondtam az érzéseimet, megkönnyebbültem” - összegzett.

Magyarország 2019-ben olimpiai kvalifikációs világbajnokságot rendez, jól kellene szerepelni.