Végül Curry és LeBron James sem megy az olimpiára

2016.06.27. 19:28

Kihirdették a címvédő Egyesült Államok férfi kosárlabda-válogatottjának olimpiai keretét hétfőn. Az augusztusi Rio de Janeiró-i olimpiára címvédőként utazó amerikai csapatnak Stephen Curry, Russell Westbrook, LeBron James, James Harden, Chris Paul, Anthony Davis, Blake Griffin, John Wall, Kawhi Leonard és LaMarcus Aldridge sem lesz tagja, mert a közelmúltban lemondták a szereplést.

Az elmúlt hónapokban több sportág képviselője is a brazíliai zikajárvány miatt mondta vissza riói indulását, az amerikai kosárlabdázók közül azonban senki nem hivatkozott a szúnyogok által terjesztett vírusra.

Jerry Colangelo, az amerikai szövetség elnöke elmondta: fel voltak készülve rá, hogy többen is távol maradnak, éppen ezért állítottak össze 31 tagú bő keretet az év elején. Hozzátette: Mike Krzyzewski vezetőedző együttese ebben az összetételben is esélyes a címvédésre, két legkomolyabb riválisa pedig várhatóan Spanyolország és Litvánia lesz.

A 12 tagú olimpiai keret tagjai július 18-ától Las Vegasban edzőtáboroznak, és öt felkészülési mérkőzést játszanak.

Az Egyesült Államok férfi kosárlabda-válogatottjának olimpiai kerete: Kevin Durant (Oklahoma City Thunder), Kyrie Irving (Cleveland Cavaliers), Carmelo Anthony (New York Knicks), Jimmy Butler (Chicago Bulls), DeMarcus Cousins (Sacramento Kings), Paul George (Indiana Pacers), DeAndre Jordan (Los Angeles Clippers), DeMar DeRozan (Toronto Raptors), Kyle Lowry (Toronto Raptors), Harrison Barnes (Golden State Warriors), Draymond Green (Golden State Warriors), Klay Thompson (Golden State Warriors)