Ilyen olimpiai megnyitó még sosem volt

Elkezdődött a XXXI. nyári olimpia Rióban

Vége
000 DX0EV
Index
2016.08.06. 02:21

Összefoglaló

Elkezdődött Rio de Janeiróban a XXXI. nyári olimpia,
A megnyitót a Maracanában tartják, ahol két éven belül két világeseményt rendeznek így a vb-vel együtt,
A magyar delegáció 160 fős,
A magyar csapat hajnali 3-kor vonult fel,
Most először tartanak olimpiai játékokat Dél-Amerikában.
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Soha ennyi ország nem vett részt az olimpián. Ezúttal 206 ország képviselteti magát, 11400 sportolóval. Az ENSZ-nek például csak 193 teljes jogú tagja van. Idén először szerepelhet a 2008-ban függetlenné vált Koszovó és a 2011-ben megalakult Dél-Szudán. Utóbbi egyébként az ENSZ tagja is, Koszovó viszont jó ideig nem lesz, nem annyira Szerbia, mint inkább az állandó BT-tag Oroszország miatt.

  • A sportolók olyan feldobottan viselkednek, mintha nem is az egyik fő műsorszám, hanem sportrajongók lennének. Legalábbis úgy kamerázgatnak a tabletekkel és okostelefonokkal, mintha nem is rájuk szegeződnének a világ legjobb videokamerái.

  • Nem feltétlenül az olimpián, bár igazi éremesélyesük nincs a BBC közvetítése szerint. Viszont az országban az elmúlt 2-3 évben fel-fellángolnak a harcok a rivalizáló hadurak között, akik néha a kormányt is megtámadják.  

  • Jön a menekültek csapata, akik saját országukat kénytelenek voltak elhagyni, de a NOB lehetőséget akart nekik adni az olimpiai szereplésre. A tízfős csapatból az öt futó – 400, 800 és 1500 méteren – Dél-Szudánból, a marathoni futó Etiópiából, a két dzsúdós a Kongói Demokratikus Köztársaságból, a két úszó pedig Szíriából jött. A polgárháború miatt elmenekült Rami Anisz Belgiumban él, száz méter pillangón indul, a keresztéhny családból származó Juszra Mardini pedig kétszáz gyorson.

    Mardini menekültként is úszott, Törökországból Görögországba, amikor az embercsempészek által adott csónak felborult az Égei-tengeren.

  • Eltértek a brazil szervezők az eddig megszokott modell megy a táblával forgatókönyvtől, és egy bringára ültették.

    Azon teker be, színes virágokkal, locsolókannával, szélforgóval. Jól néz ki.

  • A Maracana közelében tüntetők néznek farkasszemet a rohamrendőrökkel. Vannak, akik olimpiai zászlót égetnek.

  • Bizony, a 130-szor népesebb, saját erőből űrhajóst is a világűrbe küldő atomhatalom, a világ harmadik legnagyobb gazdasága még Magyarország mögött kullog a nyári olimpiák éremtáblázatán. Aranyérmekben 2008-ban előztek meg minket hárommal, 2012-ben ez 34-re nőtt, Magyarországnak jelenleg 167, Kínának 201 aranyérme van.

    De az ezüst és bronzérmekkel együtt még vezetünk 476-473-ra. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a népi Kína először csak 1952-ben szerepelt Helsinkiben, ráadásul ott érem nélkül végzett a magyarok legeredményesebb, 16 aranyat hozó olimpiáján.

    Utána viszont 1984-ig megint nem szerepeltek – meglepő módon tehát a nyugat által bojkottált moszkvai olimpián sem voltak ott, elmentek viszont a szocialista blokk által kihagyott Los Angeles-i olimpiára. És ott meg is nyerték első érmeiket: aranyból mindjárt 15-öt, ezüstből 8-at, bronzból 9-et. 1988 volt az utolsó olimpia, amikor Magyarország Kína előtt végzett: Szöulból mi 11, a kínaiak csak öt aranyat hoztak el.

  • Abból hatan atléták. Ketten-ketten lövészek és úszók, de van velük egy dzsúdós és egy országúti kerékpáros is. 

  • Az országnak 157-161 millió lakosa van, de még sosem szereztek egy aranyat sem. A lélekszám és az aranyérmek száma közti fordított arányosság náluk a legmagasabb.

  • Emlékeznek a 2000-es sidney-i olimpia sztárjára, Eric Moussambanira? Száz méter gyorson úszott, a maga kvalifikációját meg is nyerte, mert két ellenfelét rossz start miatt kizárták. Persze a medencében kishíján elsüllyedő, akkor 22 éves sportoló nem jutott tovább, de egy világ jegyezte meg a nevét, az újkori olimpiák megálmodója Pierre de Coubertin elégedetten nézett le a túlvilágról az olimpiai amatőrizmus hagyományának őrzőjére.

    Na, úszók, most nem jönnek az alig nyolcázezres, magyarország területénél háromszor kisebb afrikai országból. Helyette lesz 110 méteres gátfutón két versenyző is. Egyikük, a 36 éves veterán Reina Flor-Okori negyedik, utolsó olimpiájára készül. Elődöntőig jutott, számában francia bajnok is volt. A delegációt mellette a Londont is megjárt 400 méteres futó, Benjamin Benzema adja.

  • Nincs még egy olyan ország, amely ennyivel több érmet nyert volna téli olimpián, mint nyárin. Ausztria a nyári játékokon mindössze 40 érmet, ebből 18 aranyat nyert. Bezzeg a téli játékokon csak aranyból 59-et szerzett, és további 159 ezüstöt illetve bronzot. Egyedül Norvágiának van még több téli, mint nyári érme, de nem akkora a különbség, mint az osztrákoknál.

    Ausztria riói delegációja 71 főből áll – szemben a magyarok 159 sportolójával. Magyarország egyébként épp olyan ritkaságszámba megy, mint az osztrákok, csak fordítva: nincs még egy ilyen ország, amely több mint 70-szer annyi nyári olimpiai érmet szerzett volna, mint télit, amiből nekünk csak hat darab van: négy bronz és két ezüst.

  • A legnagyobb delegáció a hagyományosan örmény sikersportnak számító birkózóké: nyolcan vannak. Hárman is éremesélyesek a USA Today szerint.

  • Inkább a fütty volt várható, de a taps később felülkerekedett.

  • Az országok a megnyitón mindig a rendező ország nyelve szerinti ABC-sorrendben vonulnak fel – kivéve persze a már említett Görögországot.

    Ez egyébként az amerikaiaknak nem is tetszik, a közvetítéshez igazodva, a minél nagyobb nézőszám érdekében szerettek volna a megnyitó végére kerülni Rióban, ami csak az angol ABC szerint volna lehetséges, de a brazilok ezt lesöpörték és betették őket Estados Unidosként a sor első felébe.

  • 1896-tól 1936-ig a sokféle rendszerben működő, de egységes Németország volta az olimpiákon, sőt közöd csapatot indított 1952 és 1964 között Nyugat- és Kelet-Németország is. 1968-tól 1988-ig volt külön az NSZK-nak és az NDK-nak olimpiai csapata, bár ebből a hat olimpiából csak négyben indultak párhuzamosan, hiszen 1980-ban a nyugatiak nem mentek el Moszkvába, 1984-ben meg a keletiek Los Angelesbe.

    Ma egyébként Németország érmeibe az összes beleszámít, ami kicsit igazságtalan, hiszen ha nem lett volna különválás, nem indíthattak volna annyi sportolót. Persze levágni az NDK vagy az NSZK eredményeit a mai Németországból szintén nem lenne korrekt.

    De ha a párhuzamosságot nem lehetne számítani, akkor a nyugat-német eredmények kivonásával veszítenének kevesebbet: a hanyatló nyugatiak ugyanis 1968-1988 között csak 204 érmet, ebből 53 aranyat nyertek, míg a harmad akkora NDK mindkét nemben férfias erőtől duzzadó sportolói 409 érmet hoztak el, amiből 156 volt az arany. Ez is remek bizonyítéka a sport és az ország minősége közötti kétes összefüggésnek.

  • 434 sportolóval érkeznek. 

  • A Dél-Afrikai Köztársaság 137 sportolóval érkezett.

    Albániából 6-an érkeztek, Londonban négy éve még 11-en voltak.

  • 1896 óta Görögország 111 érmet szerzett, ebből 30 aranyat, ezzel a közepesen erős országok közé tartozik. Na, de ha hozzászámítjuk az elmúlt XXXI olimpiához az ókori, legalább CCL olimpiát, és az ott szerzett legalább 250 aranyérmet, akkor már jóval előrébb állnának, főleg ha akkoriban osztottak volna ezüstöt és bronzot is. Sok rekorder lenne köztük, például a birkózásban a hatszoros bajnok spártai Hipposzthenész, aki első győzelmét Kr. e. 632-ben aratta, az utolsót 24 évvel később. Vagy a hétszeres bajnok futó, a nagyjából 190 és 380 méteren legyőzhetetlen spártai Kinoisz.

  • Az ókori játékokra és az első újkori olimpia újraélesztése miatt. Sofia Bekatorou vitorlás hozza a görögök zászlóját.

  • A NASA műholdfelvételeivel és szimulációjával mutatják be az elmúlt 100 év klímaváltozását és a várható jövőt. Hogy pontosan milyen folyamatok is mennek végbe a világon, arról itt írtunk részletesen.

    A megnyitón nemcsak riogatnak a felmelegedés érezhető hatásával, azt is megmutatják, hogyan menekülhet meg az emberiség. Az erdők képesek megkötni a széndioxidot, amely gáz a leginkább felelős a klímaváltozásért. Brazília az elmúlt években komoly figyelmet szentelt a természetvédelmének. A helyi programot egy videóval illusztrálják.

    Minden Rióba érkező olimpikon is kap egy magot, amelyet elültet majd. 

  • Ezerötszáz, karácsonyi girlandba csavart tiritarka jeti eszét vesztve ropja a maracatura; a brazil mulatós zenéhez Karel Gott egyik epigonja nyomja a háttérvokált. Eszméletlen lehet a hangulat, az M4 tudósítója is kedvesen meg is jegyzi, hogy nyugodtan perdüljünk táncra akár otthon is. Aztán elindul egy absztrakt színdarab a globális felmelegedés veszélyeiről, hogy annyira ne legyen kedvünk, de nyugi, a vége hepiend.

  • Mivel majdnem teljesen fedett, olyan, mint egy kézicsarnok. Bent marad a hang.

    A Magyarország-Izland meccs Marseille-ben volt hasonló hangulatú a múlt hónapból. 

  • Legalábbis a világhíres modell ruhája és a vonulása az egykori – Magyarországon is – népszerű szappanoperát idézi.

  • Na ilyen nem volt még korábban egyetlen más helyszínen, ebben biztos vagyok. És az üres helyek is majdnem eltűntek a lelátón.

  • Először Daniel Jobim kezd bele a brazilok „Je ne regrette rien-jébe” az „Ipanemai lány” című cançãóba. Az eredetit Daniel nagyapja, Tom Jobim írta. 

    Őt követi az öröm rap, vagy ahogy a tengeren túlon hívják, a felicidade rap. Majd jön a brazil pop, amelyet breaktáncosok kísérnek.

    A szervezők főként olyan előadókat hívtak, akik a brazíliai mélyszegénységből érkeztek, a díszletekben sokszor megjelenő favellák is erre utalnak.

  • A mobiltelefonokat ott használták először tudatosan világításra.

  • A táncos bemutató eleje az őslakosokról szólt. Őket követték a XV.-XVI. században érkező portugál gyarmatosítók. Az ország a függetlenségét 1822-ben kiáltotta ki, de azt csak 1825-ben ismerték el.

    Gyors ugrással a kulturális sokszínűségre tértünk rá. A vérzivataros XX. században több hullámban is bevándorlók érkeztek: az 1920-as években a Közel-Keletről érkeztek emberek, a második világháború táján japánból és dél-koreából jöttek bevándorlók, de Németországból, sőt Magyarországról is sokan érkeztek az 1950-es évekig. A migrációs hullám a '60-as és a '70-es évekig érkeztek.

  • Ahhoz képest, hogy a brazil himnuszt eredetileg egy katonazenekarra írták, és a szövege is hazafias-lelkesítő, az akusztikus gitárra írt remixtől nemhogy nem jött meg a kedvem a sportoláshoz, hanem olyan enervált lettem tőle, mint egy beketaminozott lajhár. A brazil kulturális hagyatékból választhattak volna valami sokkal vérforralóbbat is. Itt van egy, ni:

  • A Maracana Stadionba jövet azon gondolkodtam, mi maradt meg bennem az előző két megnyitóból. A Hey Jude-dal fejeződött be – a metrón is sokan énekelték -, ott volt a királynő a lelátón, Mr. Bean karakteréhez illő viccesen esetlen produkciója.

    Pekingből emlékezetes volt Li Ning futása a stadion tetején, a dobosok.

    Kíváncsi vagyok, mi lesz most hasonló, évekig tartó jelenet.