Megálmodtuk Cseh döntőjének ideális befejezését

04
2016.08.09. 11:20

Amikor Sós Csabával, a szövetség szakmai alelnökével bemutattuk az úszóválogatottat, arra jutottunk, hogy az olimpián a férfi 200 pillangón alakulhat ki a legkomolyabb verseny. Egyelőre úgy tűnik, ez így is lesz.

És egyáltalán nem csoda, hogy így alakult: a világbajnoki címvédő Cseh Lászlót az olimpiai címvédő dél-afrikai Chad le Clos  próbálja majd meg legyőzni, miközben a visszatérő 19-szeres olimpiai bajnok Michael Phelps is egyre erősebb. És megjelent a 19 éves Kenderesi Tamás, aki az előfutamban és az elődöntőben is legyőzte a bálványát, Phelpst.

Most már négyen vannak, így néz ki a pályabeosztás:

  3-as pálya   4-es pálya   5-ös pálya   6-os pálya
  Cseh László Kenderesi Tamás   Michael Phelps   Chad le Clos  
  1:55,18   1:53,96   1:54,12  1:55,19

És akkor még nem is beszéltünk a kettes pályán úszó japán Szetóról, aki szintén nem akárki: kétszeres világbajnok 400 vegyesen, Rióban bronzérmes lett ugyanezen a távon, és 1:55,28-as idővel jutott a döntőbe.

„Nagyon jólesett, hogy odajött hozzám, és másodszorra már gratulált is nekem, mert ő a példaképem” – mondta Kenderesi Phelpsről.

Kenderesi egyébként eredetileg úgy számolt, hogy – mint fogalmazott – majd a „negyedik idővel befityeg a hatos pályára”.

„A két eddigi időm ellenére nem én vagyok az esélyes, hiszen kedd este harmadszor is jól kell úszni. Ettől még éremről álmodom, persze. Szurkolok Lacinak, hogy hozza ki magából a maximumot, ő világcsúcsra készül, nekem egyelőre csak az érem a cél. Nyomás nincs rajtam, veszítenivalóm se nagyon, odateszem magam, aztán majd meglátjuk. Meseszerűen javítottam eddig, hátha van még bennem egy kicsi.”

Kenderesi az elődöntőben az utolsó ötvenen lehajrázta a nagy bálványt, több mint egy másodpercet javított az eddigi legjobb eredményén, és ő volt az egyetlen, aki 1:54 alatt teljesítette a távot.

A pécsi versenyző nevét akkor ismerhette meg a világ, amikor a tavalyi országos bajnokságon nagy hajrával legyőzte Csehet, ráadásul úgy, hogy az utolsó ötvenen olyan időt ért el (28,64), amire még Phelps sem volt képes. Kenderesi aztán a vb-re nem mehetett ki, mert mononukleózisa lett, edzeni sem tudott hónapokig teljes intenzitással.

Ha kedd este is tud hajrázni, és nem szakítják le az idősebbek, akkor ő nyerhet.

Megjelent egy újabb nagy rivális: Tamás

– nyugtázta Cseh.

Cseh arról beszélt az elődöntő után, hogy az úszásából a dinamika hiányzott, amire van egy napja, hogy rátaláljon. És őszintén szembenézve az eredményével, előre jelezte, hogy a mostani 1:55-ös idejével a döntőben semmire sem lehet menni.

Idén egyébként ő volt a leggyorsabb ezen a távon, 1:52,7-et úszott a londoni Európa-bajnokságon, Londonban, ha ezúttal is ráérez a pillangó ritmusára – a szakemberek szerint ez a legfontosabb –, biztosan másodperceket is képes javulni.

És persze arra sem lehet számítani, hogy Le Clos enervált lesz, hiszen ő most úgy érte el a negyedik időt, hogy előtte 200 gyorson beleadott mindent, ami a csövön kifért, ezzel csípte el az ezüstérmet, és versenyben volt az aranyért.

Legutóbb 1996-ban fordult elő, hogy a döntőben két magyar úszott egymás mellett a legjobb pályák valamelyikén. Akkor, Atlantában, Rózsa Norbert Güttler Károlyt győzte le 200 mellen.

Most is van esély egy nagy magyar párharcra, ráadásul a világ valaha volt legnagyobb úszója is ott lesz a mezőnyben.

Lehetne annál csodásabb, hogy a két magyar holtversenyben legyőzi a bálványt?

Mondjuk akár csak egy századdal is, ennél jobban nem lehetne fokozni a várakozásokat. A franciák egyszer már megcsinálták ezt: a 2011-es vb-n Stravius és Lacourt ugyanannyit úszott 100 háton és mindketten nyertek.