Képtelenség legyőzni a hegyomlásnyi dzsúdóst

2016.08.12. 23:19

Már eddig is minden idők legeredményesebb dzsúdósa volt a francia Teddy Riner, de most még egy olimpiai bajnoki címet is begyűjtött a 140 kilós versenyző, aki sorozatban 114. meccsén maradt veretlen.

A +100 kilósok döntőjében nem küzdött látványosan, nem volt értékelhető akciója, de ellenfele, a japán Hiszajosi Haraszava sem tudta eldobni. A meccset végül intések döntötték el, a japán kettőt, míg Riner egyet kapott.

A 204 centis, 140 kilós francia ezzel második olimpiai bajnoki címét szerezte, 27 éves korában már mindent megnyert, nem is egyszer, amit lehetett. Tizennyolc éves kora óta gyűjti a címeket, tavaly nyolcadszor lett világbajnok a szupernehézsúlyú, akit nagyjából hat éve 2010. szeptember 13-án tudtak legyőzni tétmeccsen. Ötször Eb-n is győzött, többek között Budapesten is, 2013-ban.

Nincs is sok veresége, felnőttként összesen nyolcszor kapott ki. A csupaizom, óriási méretű dzsúdóst szinte lehetetlen kibillenteni az egyensúlyából. Ugyanolyna verhetetlen bajnoknak tűnik, mint egykor a nehézsúlyú birkózó Alekszander Karelin volt.