Nem szép meccsen, de megvan a bronz

2016.08.14. 22:59

A magyar férfi párbajtőrcsapat Dél-Koreát legyőzte az olimpiai negyeddöntőben (45-42), a nagy favorit franciákat megszorította (40-45), de megverni nem tudta, így a másik ágon az olaszokkal szemben sima vereséget szenvedő ukránokkal találkozott a bronzért.

A két csapat legutóbb a 2004-es olimpián találkozott, akkor a mieink nyertek. Imre Géza és Boczkó Gábor már akkor is ott volt, ahogy Nyikisin és Karjucsenko is.

Utóbbi kezdett Rédli Andrással, és mivel egy percig nem történt semmi, a mérkőzés vezetője úgy döntött, jöjjön a következő pár. Imre és Nyikisin sem csinált semmit, ezért Somfai következett Herey. Boczkó két meccsen át a csapatban volt, de a bronzmeccsre már Somfai Péter nevezték.

Somfai talált is, és együttes is volt, így 2-1-re vezettünk. Imre 8-4-es vezetésnél Karjucsenko megsérült – vagy eljátszotta, hogy megsérült –, így Hvoroszt vívott tovább. Ő is ott volt a 12 évvel ezelőtti olimpián.

A becserélt ukrán talált is egyet, így az ötödik pár már 8-5-nél lépett pástra.

Rédli egy találatot adott, utána passzívak voltak mindketten.

Somfai és Nyikisin asszója együttes találattal kezdődött, majd az ukrán talált. 12-9-nél fejezték be, így kezdődött a befejező szakasz.

Imre két találattal nyitott, ebben a csörtében már volt esemény, az ukrán végül 12-11-re nyert, így 23-21-es magyar vezetést mutatott az eredményjelző.

Somfai és Hvoroszt meccsét 6-3-ra a magyar nyerte, így az utolsó pár 29-24-es vezetéssel indult.

Érezhető volt, hogy az ukránok – a meccs elejétől kezdve - nagyon bíztak ebben a csörtében, és a legjobbjukban, Nyikisinben, aki előbb eltalálta Rédlit, de kapott is rá öt tust. (34-25)

Nyikisin belelendült, folyamatosan kockáztatott, és amikor 25 másodperc volt hátra, akkor 37-34-re felzárkózott.

15 másodperccel a vége előtt megint az ukrán talált, majd hét másodperccel a vége előtt még egyszer.

Utána viszont végre Rédli jött, és 38-36-nál már érezni lehetett, ezt az érmet nem lehet elveszíteni. Az utolsó másodpercben még mindketten találtak.

Magyarország így bronzérmes, a magyar vívók pedig 2 arany- és egy ezüst- mellett egy bronzérmet is nyertek Rióban, ami az utóbbi évtizedek legjobb szereplése.