Megnyerte a kajak 500 olimpiai bajnoki címét a Kozák-Szabó kajakkettős

29
2016.08.16. 14:48

Kedden, Rio de Janeiróban megnyerte a női kajakkettesek 500 méteres versenyét a Kozák Danuta-Szabó Gabriella páros.

Favoritként indultak az ötös pályán, hamar kiderült, hogy csak a németekkel kell küzdeniük a címért, ez a két hajó külön szám volt a döntőben. A németek kezdtek erősebben, kicsit elléptek, de féltávnál már kevéssel előztek a mieink.

Biztosan, volt hogy egy bő méterrel is vezettek a magyarok, amikor 150 méterre a céltól a németek megindították a hajrát. Nagyon belehúzták, és már elöl mentek, amikor úgy 30 méter lehetett hátra.

Kozák és Szabó is észlelte ezt, és képesek voltak ráhúzni, az utolsó métereken ledolgozták a hátrányt, és végül elképesztő utolsó csapásokkal, 51 ezredmásodperces előnnyel győztek.

A különbség kicsi volt, de szemmel is jól látható, nem volt szükség célfotóra.

A pár napja 30 éves Szabó Gabriella ezzel kétszeres, Kozák Danuta háromszoros olimpiai bajnok lett. Kozák szólóban is aranyat nyert négy éve, illetve a négyes tagjaként, amiben benne volt akkor Szabó is. Háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnokok is együtt, a világ egyértelműen legerősebb női párosa. Az övék a magyar kajak-kenu sport 23. olimpiai aranyérme.

Én se tudom (hogy hogy lett meg). Folyamatosan erre készültünk, hogy meghúzzuk az utolsó 20 métert. Tudtuk, hogy a németek erre készülnek, és vissza kell majd vernünk őket, sikerült is. El nem tudják képzelni, milyen bizalom van közöttünk

- nyilatkozta az M4-nek Szabó Gabriella percekkel a célbaérés után.

Kozák Danuta összeszedett egy bélfertőzést, a tegnapi előfutamot így betegen nyomta le, azt is, aztán most a döntőt is behúzták.

Kialudtam magam, de nem vagyok 100 százalékos. Megérte az egész éves munka, tolni Gabit. Nem hittem el, annyira jöttek a németek, azt hittem, elveszítettük, hátulról nem is láttam rendesen. Kérdeztem Gabit, hogy nyertünk-e. 20 éve kezdtünk kajakozni, féléves különbséggel, és az, hogy itt állhatunk egymás mellett, egy megvalósult álom

- mondta Kozák, aki még egyesben is indul majd 500-on Rióban, szerdán kezd az előfutamokban.

A magyar csapat ezzel 6 aranyéremnél jár Rióban, beérte az éremtáblán 10. Dél-Koreát, de az ázsiaiaknak eggyel több bronzuk van.

Női K-2 500 méter, olimpiai bajnok:


1. SZABÓ GABRIELLA, KOZÁK DANUTA (MAGYARORSZÁG) 1:43.687 p
2. Franziska Weber, Tina Dietze (Németország) 1:43.738
3. Karolina Naja, Beata Mikolajczyk (Lengyelország) 1:45.207