Ha kell, akkor ma belehalnak a medencébe

2016.08.19. 08:12

Ha nem is a pénteki program az eddigi legsűrűbb az olimpián, de azért délután, este és hajnalban is lehet majd szurkolni a magyarokért. 

A férfiaknál már kora délután elkezdődik az 50 km-es gyaloglás, a nőknél este hétkor indul a 20 km. Azért is érdekes a gyaloglás magyar szempontból, mert az atlétikai csapatban a gyaloglóké a legnépesebb szakág, összesen heten kvalifikálták magukat. Náluk elsősorban egyéni csúcs elérése lesz a cél. Ha kíváncsi a magyar gyaloglás titkára, akkor olvassa el ezt a cikkünket.  

Atlétikánál maradva: hajnal kettőtől jön a férfi kalapácsvetés döntője, ahova a címvédő Pars Krisztián jutott be. A szombathelyi versenyző a selejtezőből a negyedikként jutott tovább. A nagy meglepetés az volt, hogy a sportág lengyel sztárja, Pawel Fajdek nem lett döntős, így egy komoly ellenféllel kevesebb. Az éremszerzés már nagy siker lenne Parsnak. 

Nagyüzem lesz kajak-kenuban: többek között férfi és a női kajak négyes is nekivág az előfutamoknak délután. A női egységben ott lesz az a Kozák Danuta, akinek már két aranyérme is van a riói olimpián, összesítésben négynél jár pályafutása során. Hogy ez milyen nagy dolog, arról néhány adat: 

  • Négy olimpiai aranyat eddig nem nyert magyar kajakos.
  • A jelenleg aktív sportolók közül ő a legeredményesebb.
  • Egyesben, párosban és négyesben, együtt, sem nyert eddig senki.

Az öttusázóknál Kovács Sarolta, Földházi Zsófia folytatja, a vívást már csütörtökön letudták: Kovács a tizenötödik, Földházi a harmincharmadik helyen áll. 

Aztán 16.20-tól éremért játszanak a női pólósok. Az amerikaiak ellen kikapott a csapat az elődöntőben, de így is emelt fővel mehetnek az oroszok elleni bronzmeccsre, ráadásul nem is esélytelenként, sőt. A hozzáállással biztosan nem lesz baj, Keszthelyi Rita, a csapat kapitánya azt mondta: 

Bele fogunk halni a vízbe az oroszok ellen. Én innen nem megyek haza érem nélkül. Mindent el fogunk követni. Van két napunk, hogy összeszedjük magunkat. Most kell megmutatnunk, mennyire erősek, és mennyire összetartók vagyunk

augusztus 19., péntek (zárójelben a helyi idő):

ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion, Pontal)

  • 13.00-17.20 (8.00-12.20): férfi 50 km gyaloglás (Rácz Miklós, Srp Miklós, Venyercsán Bence) 
  • 19.00-21.15 (14.00-16.15): női 20 km gyaloglás (Madarász Viktória, Kovács Barbara, Récsei Rita)
  • SZOMBAT 2.05-3.25 (21.05-22.25): férfi kalapácsvetés, döntő (Pars Krisztián) 

KAJAK-KENU (Rodrigo de Freitas Lagúna)

14.00-15.07 (09.00-10.07): előfutamok

  • 14.07 (9.07): férfi K-1 200 m (Molnár Péter)
  • 14.29 (9.29): férfi C-2 1000 m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert)
  • 14.44 (9.44): női K-4 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina)
  • 14.59 (9.59): férfi K-4 1000 m (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás)

15.07-15.44 (10.07-10.44): középfutamok

  • 15.07-15.21 (10.07-10.21): férfi K-1 200 m (Molnár Péter)
  • 15.21-15.29 (10.21-10.29): férfi C-2 1000 m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert?)
  • 15.29-15.36 (10.29-10.36): női K-4 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina?)
  • 15.36-15.44 (10.36-10.44): férfi K-4 1000 m (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás?)

ÖTTUSA (Deodoro Uszoda, Ifjúság Aréna, Deodoro Stadion)

  • 17.00-17.30 (12.00-12.30): női úszás (Kovács Sarolta, Földházi Zsófia)
  • 19.00-19.50 (14.00-14.50): női bónuszvívás
  • 20.30-21.40 (15.30-16.40): női lovaglás
  • 23.00-23.20 (18.00-18.20): női kombinált szám

VÍZILABDA (Olimpiai Uszoda)

női bronzmérkőzés:

  • 16.20 (11.20) Magyarország-Oroszország

Ha a részletesebb programra kíváncsi, ide kattintson.

Ha átfogóbb képet szeretne a programokról, itt találja.