A férfias nők valóban veszélyeztetik a sport tisztaságát?

Számtalan vita előzte meg a női 800 méteres síkfutást, amik a riói eredmények ismeretében még élénkebbek lesznek. A dobogón pont az a három atléta végzett, a dél-afrikai Caster Semenya, a burundi Francine Niyonsaba és a kenyai Margarete Wanbui, akiket sokan el sem engedtek volna indulni férfias vonásaik és testfelépítésük miatt. Nem férfiak ők, de a nőkénél magasabb férfihormonszinttel, így fejlettebb izomzattal rendelkeznek.

A 2009-es atlétikai világbajnokság legnagyobb szenzációja Usain Bolt volt, aki három aranyérmet nyert, és százon máig fennálló világcsúcsot futott. De a berlini vb-n pattant ki egy olyan botrány és sportszakmai vita is, amit azóta sem sikerült megnyugtatóan rendezni. A női 800 méteres síkfutást Semenya nyerte, akit azzal támadtak megjelenése miatt, hogy nem is nő, hanem férfi. A futót nemi vizsgálatra kötelezték, nem vették az aranyát, de megállapították, nagyon magas a férfi nemi hormonszintje. A sportban ebben nincs egyedül, mindig is voltak interszexuális versenyzők, akik egyértelműen sem férfiként, sem nőként nem azonosíthatók, nem elég benézni a lábuk közé. A férfiakhoz kötődő Y kromoszóma jelenlétét nem lehet így kimutatni.

A nemekről alkotott elképzeléseink biológiai és szociális alapokon nyugszanak, ennek alapján próbálunk mindenkit férfiak vagy nők közé sorolni, a természet azonban jóval változatosabb annál, hogy két kategória elég lenne minden ember elhelyezésére. (Az interszex állapotról ebben a cikkünkben is olvashat.)

Ahogy azt a nemváltó műtéten átesett Joanna Harper írja az interszexuális atlétákról szóló összefoglalójában, két genetikai zavar miatt alakul ki leginkább a férfias jelleg. Az androgén-inszenzitivitási szindrómában (AIS) és 5-alfa-reduktáz enzimhiányban szenvedőknél sem alakulnak ki a belső női nemi szervek, miközben a külső nemi jegyek a születéskor lányra utalnak. Az AIS-nél is megfigyelhető a nagyobb, a sportban elvileg előnyt biztosító tesztoszteronszint, de csak a vérben, más sejtekben nem, így az ilyen atlétáknak feltételezhetően nincs nagyobb esélyük másoknál a versenyeken. A másik genetikai eredetű szindrómánál viszont már egyértelműen erősebb a férfi hormonok termelődése, a hiperandrogenizmus, ami fizikai előnyöket is biztosít, a statisztikai adatok szerint akár ötször-tízszer is nagyobb lehet a tesztoszteronszintjük, mint egy nőnek. Ilyen paraméterekkel világklasszissá is könnyebb válni.

A nemekről szóló vita Semenya sikereivel vált megkerülhetetlenné, de a sporttörténelemben nem ő az első interszexuális versenyző. Az 1932-es olimpián a női százméteres síkfutást megnyerő Stella Walshról csak a halála utáni boncoláskor derült ki, hogy a férfiakra jellemző Y kromoszómája volt. Az 1960-as években is tartottak attól, hogy férfiak – akár elmaszkírozva is – , vagy interszexuálisak versenyeznek nők között, ezért 1968-tól a kilencvenes évekig szexvizsgálatokat tartottak a világversenyeken, csak a két X kromoszóma jelentett zöld utat.

Nem tudjuk, hogy a 800-on a mai napig világcsúcstartó Jarmila Kratochvilovát vizsgálták-e, de megjelenése alapján akár ő is lehet interszexuális. Egy spanyol gátfutónál, María José Martínez-Patiñónál találtak Y kromoszómát, de az AIS-es sportoló bebizonyította, hogy semmi előnye nem származik ebből. Semenyáig aztán a világ mintha meg is feledkezett volna erről a kérdésről, most megint egy másik világhírű nyolcszázast hozunk példának, Maria Mutola férfias megjelenése is kiválthatott volna vitákat. Valamiért mégis Semenya győzelme indította el a lavinát, de mindenki számára megnyugtató döntés azóta sem született, és valószínűleg nem is születhet.

Semenyára versenyzőtársai közül is sokan mutogattak, hogy ő egy férfi, ami aztán a Nemzetközi Atlétika Szövetséget (IAAF) is lépésekre kényszerítette. A futót vizsgálatokra kötelezték, olyan pletykák is elterjedtek, hogy műtétre is rá akarták venni, majd 11 hónapig versenyezni sem engedték.

Az IAAF tett egy kísérletet arra, hogy úgy-ahogy egyenlő feltételeket teremtsen, és megfossza Semenyáékat előnyüktől, ezért a hiperandrogenizmusban lévőket arra kötelezte, hogy hormonterápiával csökkentsék a tesztoszteronszintjüket. Semenya is átesett ilyen kúrákon, de a nemzetközi Sportdöntőbíróság egy indiai sprinter, Dutee Chand ügyét megvizsgálva tavaly úgy ítélkezett, hogy már nem kell alávetnie magát gyógyszeres kezeléseknek, tehát még magasabb lehet a tesztoszteronszintje, mint a korábbi években. Éppen ezért kezdett el háborogni a fél világ, hogy így teljesen Semenyáék felé lejt a pálya, nincs esély ellenük.

Nem állíthatjuk biztosan, hogy az új szabály miatt, de Semenya elképesztő szezont produkál, ott és úgy nyer, ahogy akar, sorra javítja meg saját csúcsait, az olimpiát is egyéni rekorddal nyerte. A versenytársak közül nyíltan nem nagyon beszélnek ellene, de néhány nyilatkozatból azért érezhető a frusztráltság, nem érzik sportszerűnek a helyzetet.

Egyelőre az tűnik helyes álláspontnak, mivel interszexuális kategória nem létezik, hogy ha Semenya nőként él, és az érvényes szabályoknak is megfelel, akkor nőként is kell kezelni. Olyan érvek is léteznek, hogy teljesen felesleges a hormonszinten lovagolni, hiszen a genetikai változatosság elég sok sportolónak biztosít előnyöket, Usain Boltnak például hosszú lábakat, amiatt meg senki sem sír. Vannak olyan tudósok is, akik szerint nem feltétlenül a sok tesztoszteron miatt jobbak a férfiak, hanem a magasságuk, keskenyebb csípőjük és a vörösvértestjeik magasabb oxigénszállító-képessége miatt.

A maratonfutó Paula Radcliffe szerint nem jó, ha szabályozatlan marad a kérdés, mert ebbe az irányba is elmehet a sport, a kiválasztás az interszexuális sportolók felé tolódhat el néhány országban, hogy sikeresek legyenek. Azzal, hogy kéne valamilyen elfogadható szabályozás, ami a sportban esélyegyenlőséget biztosít, de ugyanakkor nem diszkriminatív, majdnem mindenki egyet ért, csak a hogyanra nincs még válasz. Valószínűleg a tesztoszteron méregetésénél nem találnak jobb megoldást. De ha meg azt vesszük, hogy a doppingolás ellen sem tudtak tökéletes módszereket találni, ezt a kérdést is felesleges szabályozni.