A dzsúdós Szabó Nikolett 5. a paralimpián

2016.09.10. 23:09

Szabó Nikolett ötödik lett a dzsúdósok 70 kilós súlycsoportjában a riói paralimpián.

A negyedik paralimpiáján szereplő, 37 éves, látássérült magyar versenyző - aki korábban kétszer volt harmadik (2004, 2012) - éremért érkezett Brazíliába is, de ez végül nem jött össze.

Egy-egy győzelem és vereség után a bronzmérkőzésen az üzbég Gulrug Rahimova volt az ellenfele. Mindkét sportoló igencsak passzívan kezdett, mégis a magyart intették meg, majd az akciómentes meccsen még egy figyelmeztetést kapott, így a riválisé lett a bronz, ő pedig az ötödik helyen végzett.

„Bosszantó így kikapni, de már az is csoda, hogy egyáltalán itt lehettem" – mondta Szabó Nikolett arra utalva, hogy tavaly ősszel porckorongsérve miatt több hónap kimaradt a felkészüléséből.

Közben a Riocentro 3-as Pavilonban, az asztalitenisz versenyen az S8-as kategóriában szereplő Csonka András és Zborai Gyula közül előbbi nyert, utóbbi pedig kikapott a nyolcaddöntőben. Csonka a lengyel Marcin Skrzynecki ellen nyert 3-2-re, míg Zborai a svéd Emil Anderssonnal szemben maradt alul 3-1-re. Csonka magyar idő szerint éjjel 1.30 órától játszik egy brit riválissal a negyeddöntőben. Később még Pálos Péter (S11) és Major Endre (S1) is negyeddöntőt vív.