Másfél kézzel nem egyszerű láncot felrakni

2016.09.10. 18:23

Boronkay Péter a kilencedik helyen ért célba a férfi triatlonosok PT4-es kategóriájának szombati versenyében a riói paralimpián, ahol először szerepelt a programban a sportág.

A 35 éves kecskeméti triatlonosnak az volt a célja, hogy a kvalifikációs helyénél, a 11.-nél előrébb lépjen a versenyben, amely során 750 méter úszott, 20 kilométert kerékpározott és 5 kilométert futott a 11 induló.

Az óceánból a brit George Peasgood jött ki először, a kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok Boronkay 2:33 perces hátránnyal, a nyolcadik helyen követte. A kerékpározás első körében aztán a magyart technikai probléma hátráltatta - leesett a lánca -, így visszaesett a tizedik helyre. A verseny hátralévő részében japán riválisával vívott nagy versenyt, akivel gyakorlatilag együtt kezdte meg a futást. Az utolsó szakasz első köre után 100 méteres előnyt hozott össze a magyar triatlonos, és ezt a végéig növelni is tudta.  Az utolsó métereken a brit David Hillt is utolérte, így 1:08:38 órás idővel kilencedikként haladt át a célvonalon. A győzelem a német Martin Schulzé lett 1:02:37 órával.

„Maximálisan elégedett vagyok, bár kicsit fáj a szívem. Majdnem feladtam a versenyt, mert a kerékpározás első körében leesett a láncom, és mivel a szabályok szerint külső segítséget nem lehet igénybe venni, másfél kézzel pedig nem egyszerű felrakni egy láncot, egy-másfél percet elbuktam ezen a dolgon – nyilatkozta az MTI-nek a csonka bal karral született magyar versenyző. - Így nem sikerült a pontszerzés, de elmondhatom, hogy maximálisan kihajtottam magam. Az utolsó körben az utolsó helyen tekertem, akkor mondhattam volna, hogy jó nekem ez a 11. hely, de nem adtam fel. Tudtam, hogy a japánnál jobban futok, és a befutó előtt nem sokkal, az utolsó 30 méteren a britet is sikerült megelőznöm."

Az első tízben akart végezni, ez sikerült, és ha nincs a technikai probléma, még a pontszerzés is összejöhetett volna.

Boronkay kiemelte, hogy a hangulat nagyszerű volt a versenyen, a part mentén hatalmas tömeg buzdította őket.Bár a piros-fehér-zöld mezemre sokan bekiabálták, hogy go Italy, hajrá Olaszország, én ezt magamra vettem" - mondta mosolyogva.

Két magyar úszó is döntőbe jutott

Ami a délelőtt szerepelt többi magyart illeti: az erőemelő Mezei Katalin (50 kg) 52 kilós teljesítménnyel a kategória kilencfős mezőnyének kilencedik helyén végzett, az úszóknál Kézdi Réka (S5) a második legjobb idővel (46.13 mp) jutott az esti döntőbe 50 méter pillangón - a szám másik magyarja, a hetedik paralimpiáján szereplő Engelhardt Katalin 52.60-nal tizedik lett -, Pap Bianka (S10) pedig 100 méter háton lett az előfutamok összesítésében második (1:09.15 p), így Kézdihez hasonlóan készülhet a fináléra.

A cselgáncsozók 70 kilós súlycsoportjában érdekelt Szabó Nikolett, aki ötödik paralimpiáján dzsúdózik, és korábban kétszer volt bronzérmes (2004, 2012), első meccsén ipponnal verte horvát riválisát, az elődöntőben azonban kikapott a brazil Alana Martins Maldonadótól, így a délutáni programban ismét a bronzéremért küzdhet. A magyar látássérült versenyző ellenfele az üzbég Gulrug Rahimova lesz.

Az asztaliteniszezőknél Berecki Dezső (S9) második csoportmeccsét is elvesztette - 3-0-ra kapott ki az amerikai Tahl Leibovitz-tól -, így búcsúzott, és kikapott az első fordulóban bravúrgyőzelmet arató, kerekesszékes Major Endre (S1) is - ugyancsak 3-0-ra egy dél-koreai játékostól -, de ő ezzel együtt továbbjutott a kieséses szakaszba.

Az evezős Lőrincz Krisztina (AS) az egypár reményfutamában szállt vízre szombaton, ötödik lett, így vasárnap a B döntőben fejezi majd be a versenyzést.