Hihetetlen, de az USA először lett baseball-világbajnok

GettyImages-656706632
2017.03.23. 09:03

Rettenetesen furcsán hangzik, de először nyerte meg az újkori baseball-világbajnokságot, vagyis a World Baseball Classicot az Egyesült Államok, pedig ha valami, akkor pont a baseball nemzeti sport náluk. (A korábbi baseball-vb-t négyszer nyerték meg, ezzel a 25-szörös győztes Kuba mögött a második legeredményesebbek voltak, de ezt még annyira se vették komolyan.)

Csakhogy a vb ideje mindig egybeesett a profi liga edzőtáboraival, ezért lényegében soha nem vették túlzottan komolyan a 2006 óta negyedik alkalommal megrendezett hivatalos tornát. Most is inkább csak a másod-harmadvonalas játékosokat küldték, ahogy mindenki.

A 8-0-ra megnyert döntőben ráadásul pont az a Marcus Stroman volt az amerikaiak hőse (ő volt a kezdő dobójátékos, hat inningen keresztül egyetlen ütést sem engedett az ellenfélnek), aki anyja révén akár pont az ellenfél Puerto Ricó-i válogatottban is játszhatott volna. Végül ő lett a torna legértékesebb játékosa is.

A harmadik helyet Japán szerezte meg bronzmeccs nélkül – az elődöntő vesztesei között az dönt, melyik csapat milyen összesített eredménnyel zárta a tornát.

Pedig Puerto Rico nagyon rápörgött

A Puerto Ricó-i válogatott tagjai szőkére festették a hajukat a tornán – akár csak a román fociválogatott az 1998-as világbajnokság előtt –, ez pedig az országra, sőt, még annak kormányzójára is átragadt. Olyannyira, hogy a döntő előtti napon egész Puerto Rico kifogyott a hajfestékből.