Tévénéző vette el a golfozótól a tornagyőzelmet

2017.04.03. 10:11

Drámai vége lett a szezon első nagy női golftornájának, az ANA Inspirationnek vasárnap, miután a verseny hajrájában kiderült, hogy az addig vezető Lexi Thompson szombaton szabálytalankodott, ami az első helyébe került.

Nem is akárhogy derült fény a szabálytalanságra: egy tévénéző küldte be emailben az LPGA képviselőinek, hogy szerinte nem volt teljesen rendben Thompson egyik szombati mozdulata. Thompson a 17. lyuknál igazított kicsit a labdán, alighanem egy kisebb fűcsomót, vagy pár fűszálat takarított el a közeli ütés előtt a labda elől. Csakhogy – a felvételen jól látható módon – nem jó helyre tette vissza azt.

Amikor felveszi a labdát, a kamera szögéből nem látszik a labda helyének jelölésére használt érme, amikor lerakja, akkor viszont már igen, vagyis nem oda tette le a labdát, ahonnan felvette. A nagyjából félméteres ütésnél nyert vagy két centit ezzel, de a szabály az szabály.

A versenybírók két büntetéssel sújtották Thompsont: két plusz ütést kapott a szabálytalanságért, majd újabb kettőt, amiért helytelenül töltötte ki az eredmény-nyilvántartó lapját.

Amikor az ítéletet meghozták, még három ütés előnye volt Thompsonnak, de rögtön utána összehozott egy bogeyt (egy ütéssel a par fölött végzett) – ezzel és a büntetéssel együtt kétütéses hátrányba került, és ezt már nem is tudta megfordítani. Kiegyenlíteni még ki tudott, de a rájátszását elvesztette a koreai Rju Szojon ellen.