Kamuti Jenő kerülhet a nemzet sportolói közé

DSZZS20170504121
2017.05.30. 12:27

A nemzet sportolói Kamuti Jenőt javasolják az olimpiai bajnok súlyemelő, Földi Imre megüresedő helyére, derült ki a társaság május 30-i ülése után. A végleges döntés viszont a kormányé lesz, hivatalosan ők nevezik majd ki a tizenkettedik tagot.

A 11 tagból 9-en voltak jelen a szavazásnál, Keleti Ágnes és Székely Éva telefonon, illetve e-mailen szavazott. Kamutit 13 név közül választották ki, a második, szűkített listán öten voltak.

„Ez többet ér nekem, mint egy olimpiai bajnoki cím” – nyilatkozta Kamuti, aki az MTI-től tudta meg, hogy a társaság őt jelölte új tagnak. „Ez egy álom volt, soha nem hittem volna, hogy egyszer valóra válik. Boldog, boldog, háromszor is boldog vagyok, és most meg is könnyeztem ez. Olyan ez, mint az Oscar-díj, már a jelöltség is nagy dolog.”

A 79 éves Kamuti Jenő tőrvívásban és párbajtőrvívásban egyaránt versenyzett, de kiugró sikereit tőrözőként érte el: egyéniben kétszer, 1968-ban és 1972-ben nyert olimpiai ezüstérmet, világbajnokságon 1957-ben tagja volt a győztes válogatottnak, emellett hatszor - kétszer egyéniben, négyszer csapatban - végzett a második helyen.

A Nemzet Sportolója az a személy lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben.

Jelenleg Balczó András, Hammerl László, Bíróné Keleti Ágnes, Kárpáti György, Kulcsár Győző, Magyar Zoltán, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Székely Éva és Weltner Györgyné Ivánkay Mária a nemzet sportolói.

(Index/MTI)

Borítókép: Kamuti Jenő világbajnok vívó, orvos, sportvezető, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke beszédet mond Földi Imre, a magyar súlyemelés első olimpiai bajnoka, a Nemzet Sportolója temetésén a tatabányai Síkvölgyi úti temetőben 2017. május 4-én. Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt