Eldőlt, Párizs és Los Angeles is olimpiát rendez

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött lausanne-i rendkívüli konferenciáján, hogy szeptemberben egyszerre két nyári olimpiáról szavaznak, a 2024-esről és a 2028-asról, ami egyben azt is jelenti, hogy mindkét állva maradt pályázó, Párizs és Los Angeles is rendező lesz.

Eredetileg mindkét város a 2024-es olimpiára pályázott, de többször is kinyilatkoztatták, ha azt nem kapják meg, akkor többet nem is pályáznak.

A NOB-on nagy volt a nyomás, mert hiába lett elvileg az Agenda 2020 után egyszerűbb és olcsóbb a pályázás, sorra léptek vissza a pályázók. Ezért vethette fel Thomas Bach NOB-elnök is, hogy ha már két erős pályázó talpon maradt, akkor mindkettő kapjon lehetőséget.

Először csak informális tárgyalásokon merült van, hogy az őszi limai kongresszuson a gyakorlattól eltérően döntsenek két olimpiáról is, de később egyre népszerűbb lett ötlet, főleg, hogy Párizs és Los Angeles is elfogadhatónak tartotta.

A 2024-es olimpiára Párizs tűnik esélyesebbnek, mert éppen száz évvel korábban rendezték játékokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

11 órája

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59