Megvan az első érem a vívó-világbajnokságon

2017.07.21. 17:12

Szatmári András bejutott az elődöntőbe, így már biztosan érmet szerez férfi kardban pénteken a lipcsei vívó-világbajnokságon. Szilágyi Áron a nyolcaddöntőben fejezte be szereplését, írta az MTI0.

Szatmári, aki idén februárban megnyerte az egyik legnagyobb presztízsű világkupát Padovában, az orosz Venjamin Resetnyikovon és az ukrán Dmitro Pundikon túljutva az idei Európa-bajnokság győztesével, Max Hartunggal csapott össze, akitől bő egy hónapja simán kikapott Tbilisziben. Ezúttal viszont az ő elképzelése szerint alakult az asszó, ennek eredménye négytusos győzelem és továbbjutás lett.

A világranglistán tizedik helyezett Szatmárit ezután az izraeli színekben versenyző Kostiantyn Voronov sem tudta megállítani. A magyar kardozó rendkívül dinamikusan és pontosan támadott, 9-0-s vezetésénél kapta az első tust, de a folytatásban is ő irányított, így 15-4-re nyert, ami már érmet ért a számára. A fináléba kerülésért a francia Vincent Anstett lesz majd az ellenfele, a kírás szerint 19.20-kor.

A kétszeres olimpiai bajnok, idén Eb-ezüstérmes Szilágyi thaiföldi és brit kardozó legyőzését követően Kamil Ibragimovval találkozott, akitől 15-12-es vereséget szenvedett. Az orosz egy fordulóval korábban Gémesi Csanádot búcsúztatta.

Eredmények, a 64 között

Szilágyi Áron-Ruangrit Haekerd (thaiföldi) 15-6

Szatmári András-Venjamin Resetnyikov (orosz) 15-11

Gémesi Csanád-William Deary (brit) 15-12

Decsi Tamás-Tokunan Kenta (japán) 15-11

a 32 között

Szilágyi-James Honeybone (brit) 15-10

Szatmári-Dmitro Pundik (ukrán) 15-7

Kamil Ibragimov (orosz)-Gémesi 15-10

Luigi Samele (olasz)-Decsi 15-5

a 16 között

Szatmári-Max Hartung (német) 15-11

Ibragimov-Szilágyi 15-12

negyeddöntő

Ibragimov-Oh Szan Uk (dél-koreai) 15-10

Gu Bon Gil (dél-koreai)-Luca Curatoli (olasz) 15-11

Vincent Anstett (francia)-Ali Pakdaman (iráni) 15-10

Szatmári-Kostiantyn Voronov (izraeli) 15-4