Lukács
7 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

A fideszes képviselő ragaszkodik az életveszélyes íjászmutatványhoz

2017.08.10. 10:50

Az íjászok szerint életveszélyes mutatványra készül Mónus József távlövő íjász egy egri tömegrendezvényen, ám a város fideszes országgyűlési képviselője szerint alaptalanul félnek, az íjász fellépése megtiszteltetés.

A hétvégén tartják Egerben a Végvári vigasságok elnevezésű rendezvényt, ennek keretében Mónus József, az ismert távíjász egy látványos mutatványra készül. Mónus az egri várból a Dobó tér közepén álló célpontot – az információk szerint egy polisztirol ágyút – próbál majd meg eltalálni, a nagyközönség pedig a téren, kordonok mögül figyelheti a produkciót.

A bemutató nem csak első hallásra hangzik veszélyesnek. A Magyar Íjász Szövetség elnöke csütörtök reggel szervezete nevében elhatárolódott a mutatványtól, mert az sérti a legalapvetőbb biztonsági szabályokat, és veszélyezteti a nézők életét, testi épségét. Vánky Sebastian az Egri Ügyek megkeresésére a következő nyilatkozatot tette:

Alap biztonsági szabályunk az, hogy emberek felé nem lövünk, akármilyen jó lövő is valaki, hisz olyan technikai veszélyforrások is felmerülhetnek, amelyek az íjász ellenőrzésén kívül esnek.

Tudomásunk szerint Mónus gyakran fellép ilyen jellegű mutatványokkal, amelyet szövetségünk semmilyen szinten nem támogat. Sajnos ebben nem szokták a véleményünket kikérni, ezért külön köszönet Önnek!

Szerencsére mindeddig nem történt komolyabb baleset. Mi továbbra is elzárkózunk minden olyan íjászati mutatványtól, ahol a nézők vagy résztvevők veszélyeztetve vannak, hisz egy baleset nekünk és szeretett sportunknak is ártana, megítélésünk szerint" – szól a nyilatkozat. 

 A Népszava újságírója csütörtökön reggel megszólalta a Magyar Íjász Szövetség regionális vezetőjét, Román Pétert, aki elmondta, hogy a tér környékén lakóházak, éttermek, üzletek állnak, illetve rengeteg érdeklődőt is várnak, ezért, még ha le is zárják a célpont környékét, történhet olyan technikai hiba, ami emberéletet veszélyeztethet.

Az esetnek politikai ízt ad, hogy a Népszava helyi forrásai szerint Mónus József a mutatvány ötletével nem a várost vagy a rendezvény szervezőit kereste meg, hanem egyenesen Nyitrai Zsoltnál, helyi fideszes országgyűlési képviselőnél kopogtatott. Nyitrai a lapnak azt nyilatkozta, hogy: 

Próbálják az esemény pozitív oldalát nézni, és ne riogassanak azzal, hogy valakit esetleg fejen találnak egy nyílvesszővel.

A képviselő hozzátette, hogy Mónus nem először csinál ilyen mutatványt, és „inkább örüljünk, hogy a kezdeményezésemre nemrég nemzeti emlékhellyé nyilvánított egri várból is megteszi ezt, növelve ezzel a város vonzerejét”.

A polgármesterrel szemben a Népszava által megkérdezett íjászok kicsit másként gondolták a dolgot. 

Ez egy veszélyes sportág, mindent megteszünk a versenyeken is a biztonságért, és eget rengető butaságnak tartom, hogy valaki emberéleteket veszélyeztessen egy látványos attrakció miatt.

– mondta egyikük.

Voltak olyanok is, akik azt emelték ki, hogy számos olyan íjász világbajnoka van Magyarországnak, aki meg tudná csinálni ezt a mutatványt, ami önmagában nem is számít akkora szakmai bravúrnak, legfeljebb abban különleges, hogy közülük senki sem lőne emberek közé.

Mónus József 2006 óta foglalkozik íjászattal, és 2012 óta tartja a tradicionális távlövő világrekordot, ekkor 453 méterről, hat lövésből egyszer eltalált egy 140x140 centis céltáblát. Az egykori gépészmérnök két éve azzal került be a híradásokba, hogy Hajdúdorog határában, edzés közben véletlenül átlőtte a saját kézfejét.