Vb-ezüstérmes az öttusázó Kasza Róbert

2017.08.26. 20:54

Az Európa-bajnokság után a kairói világbajnokságon is ezüstérmet nyert az öttusázó Kasza Róbert. A férfiak hagyományos versenyének döntője már pénteken elkezdődött a körvívással, amelyben Kasza nagyszerűen szerepelt, 24 győzelmet aratott és 11 ellenfelétől kapott ki, ezzel a harmadik helyen állt.

A szombati folytatásban előbb a nyolcadik időt érte el úszásban, majd egyetlen akadályveréssel ment végig a lovaspályán, így a kombinált szám előtt második volt. Az élről startoló dél-koreai Jung Dzsin Hvát az utolsó körben megszorította, de végül másodikként futott a célba a lövészetekkel megszakított 4x800 méteres futás végén, írja az MTI.

A döntőbe jutott másik magyar versenyző, Marosi Ádám a 12. lett.

Kasza 2011-ben Moszkvában és 2013-ban Kaohszlungban a váltóval, 2014-ben Varsóban pedig csapatban világbajnok lett, egyéniben négy Eb-ezüst és egy bronz után szerzett először érmet világbajnokságon.

Vasárnap a nők hagyományos versenyében osztanak érmeket, majd hétfőn a vegyes váltóval zárul a világbajnokság.

Eredmények:

férfi hagyományos verseny, egyéni, világbajnok:

Jung Dzsin Hva (Koreai Köztársaság) 1400 pont

2. Kasza Róbert 1393 (vívás: 24 győzelem/11 vereség/246 pont, úszás: 2:04.04 perc/302 pont, lovaglás: 293 pont, lövészet-futás: 12:28.00 perc/552 pont)

3. Justinas Kinderis (Litvánia) 1382  

...12. Marosi Ádám 1352 (17/18/202, 2:03.68/303, 291, 12:24.10/556) 

Harangozó Bence és Demeter Bence nem jutott döntőbe.

férfi hagyományos verseny, csapat, világbajnok:

Egyiptom (Eszlam Hamad, Ahmed Hamed, Jasszer Hefni) 3954 pont

2. Lengyelország (Jaroslaw Swiderski, Sebastian Stasiak, Szymon Staskiewicz) 3947

3. Koreai Köztársaság (Jun Vung Tae, Jung Dzsin Hva, Hvang Vu Dzsin) 3766

4. Magyarország (Kasza Róbert, Marosi Ádám, Harangozó Bence) 3764