Berecz tökéletes taktikával futammásodik a finndingi-vb-n

2017.09.07. 18:06

A balatonföldvári finndingi-világbajnokságon eddigi legjobb eredményét érte el Berecz Zsombor. A vitorlázó mindent kihozva magából a második helyen végzett a hetedik futamon, és ez az összetett szempontjából is nagyon fontos.

A csütörtöki versenynap nagyon nehezen indult el, bár délelőtt tíz órára tervezték a rajtot, az alig lengedező szél miatt folyamatosan jöttek a halasztások, végül csak délután négykor lőtték el a nap egyetlen futamát. 

Berecz Zsombor a balatonföldvári finndingi-vb hetedik futamán
Berecz Zsombor a balatonföldvári finndingi-vb hetedik futamán
Fotó: Gémesi Jóka

Berecz jól rajolt és jól is haladt a nyugati irányban induló szembeszeles szakaszon, a hetedikként fordult. Az első hátszeles részen nagyszerűen ment, sorra fogta meg az ellenfeleit, így a következő bóját már harmadikként vette.

A második cirkáló szakaszon is jól választott, a brazil Jorge Zafir utolérhetetlennek tűnt, a francia Jonathan Loberttel viszont nagyot csatázott. A fordulóban a francia még megelőzte Bereczet, de a hátszélben már nem tudott mit kezdeni vele. A magyar finnes a part felé húzódott, a mögötte lévők ekkor megközelítették, de a végén jól manőverezve és keményen pumpálva sokkal nagyobb lett a sebessége, úgy tűnt, hogy befogja a látszólag fáradó, keveset mozgó Zarifot is, de végül néhány másodperccel kikapott tőle.

„Ennél tökéletesebb nem lehetett volna a taktika. Végre nem ragadtam bent középen, hanem el tudtam menni a szélen. Az első fordulóban az első tízben lenni mindig jó. A mostani vb-n most mentem a legjobban, elégedett vagyok, az előttem végző brazil az összetettben nem számít, a helyében én sem pumpáltam volna" – nyilatkozta Berecz a futam után.

Az Opel Finn Gold Cup-on eddig hét futamot rendeztek, Berecz jelenleg az összetett ötödik helyén áll, a csütörtöki második helye az eddigi legjobb eredménye. A negyedik Nicholas Heiner csak egy pontra van tőle.

A földvári vb-n még három futamot rendeznek szombatig, azután a legjobb tíz az éremfutamban dönti el a helyezéseket vasárnap.