Máris megnézheti, mik és hogyan villognak majd a vizes vb megnyitóján

Amióta kiderült, hogy a vizes világbajnokság (úszó, műúszó, műugró, óriástoronyugró, nyílt vízi úszó- és vízilabda világbajnokság) megnyitójára elköltik egy kisebb település éves költségvetését, azon gondolkodunk, vajon mi kerül ezen a megnyitón 3,4 milliárd forintba?!

Persze a Rolling Stones nem jön, sőt a pótlásukra gondolt Emeli Sandé is lemondta betegségre hivatkozva, de a költség nem csökkent.

Kérdéseinket elküldtük a szervezőknek, mihelyst válaszolnak, közöljük a tételes elszámolást.

Addig is egy kis ízelítő, milyen látványvilágban lesz része annak, aki pénteken este 9-től a Duna parton élőben, vagy a köztévén szeretné megnézni a megnyitót. A felvételt pénteken este készítették, és ha minden igaz, szerdán vagy csütörtökön tartják a főpróbát.

Tehát, a szervezőktől azt szeretnénk megtudni, hogy

  • mennyibe került a műsorban fellépő kiemelt előadók fellépti díja
  • a többi szereplő gázsija
  • a művészi megvalósításban résztvevők javadalmazása
  • a technikai feltételek megteremtésében résztvevők javadalmazása
  • a színpad és színpadtechnika bérlése és kiépítése
  • a szükséges hajók, uszályok bérlete
  • az áramellátás biztosítása
  • a közönséget kiszolgáló objektumok (lelátók, kivetítők, vécék stb.) kiépítése és bérlése
  • a rendezvény biztosításának költsége
  • a tévéközvetítéshez szükséges technológia kiépítése/bérlése

A videót a 444.hu-n láttuk.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

8 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59