Sokkal drágább volt a pénteki show, mint gondoltuk

A vizes világbajnokágot díszmegnyitó megashow árát előzetesen nettó 3,4 milliárdra kalibráltuk, és azt is megállapítottuk, hogy a show-műsor percenként 28,3 millió forintba fájt. Ennek alapján viszont elég fájdalmas költségek jönnek ki az egyes műsorszámokra. Az Antigua és Barbudától Zimbabwéig tartó felvonulás 640 misit vitt el, a beszédek közül meg csak Tarlós évnyitója lehetett úgy 300 millió.

Épp ezért módosítanunk kell a kalkuláción, hiszen a péntek esti programnak több olyan eleme volt, amit bajosan lehetne show-nak nevezni. A sportolók esküje vagy a politikusok beszéde sem számít annak, még akkor sem, ha Áder János elmesélt egy viccet. A zászlóval sétáló statisztákról már nem is beszélve.

Cserébe ezek a műsorszámok nyilván töredékébe kerültek a látványos táncjeleneteknek, hacsak nem kapott Tarlós István is sztárgázsit a fellépésért, ami azért nem valószínű. A beszédek vagy a zászlókkal vonulgatás alatt ráadásul a lézerparádé is szünetelt, a palotát sem festették fénnyel, szóval tényleg takarékon ment a program, ha százmilliót számolunk ezekre a betétekre összesen, már indokolatlanul nagyvonalúak voltunk.

A maradék 3,3 milliárdból viszont nem egy kétórás show-t kellett kihozni, hanem összesen 72 percnyit. Ennyi volt ugyanis, ami az általunk mért 122 perces programból nem beszédekkel és fogadalmakkal (27 perc), illetve zászlózással (23 perc) ment el.

Ebben maradék 72 percben viszont tényleg fullon pörgött a vakítás, csak egy kicsit drágábban a kalkuláltnál.

Átlagosan 45 833 333 forintért percenként.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

9 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59