Szokolai László, Rasovszky edzője arról beszélt, hogy az amerikai és a francia taktikája a kiváló 1500 méteres eredményeikre épült, mivel ők a végén védtelenek az utolsó 400 méteren verhetetlen Weertmannal szemben. Ezekhez a rendkívül jól taktikázó, rutinos versenyzőkhöz jól alkalmazkodott Rasovszky. "Van még mit tanulnunk, de már ott vagyunk az élvonalban, ebből Tokióra lehet akár egy dobogó" - tette hozzá.
Székelyi Dániel elmondta, a nevezési lista alapján szeretett volna a legjobb húszba kerülni, de így sem csalódott, hiszen az például, amiben korábban nem volt olyan erős, azaz a hajrá, most jól sikerült neki, és az utolsó 500 méteren még tudott is néhány pozíciót javítani.
(MTI)
Rovataink a Facebookon