Csütörtökön 10-8-ra verte a női vízilabda-válogatottunk a hollandok együttesét, amivel meg is váltották a jegyüket a negyeddöntőbe, ma már nem kellett játszaniuk.
A csapat ezt remekül ki is használta, a szombat reggeli és esti edzés között ugyanis a csapatépítésre is jutott idő, Galgamácsán próbálhatták ki az agyaggalamb-lövészetet a lányok.
Egészen kedvet kap ehhez az ember, először úgy voltam vele, hogy nézzük meg, úgysem találunk el semmit, aztán kiderül, hogy nagyon jó móka, sikerélményünk is volt, és azt éreztem, mint amikor kipróbálok egy másik sportágat, hogy ehhez is kedvet kaptam.
- mondta a programról Bujka Barbara, de a többiek is remekül szórakoztak. A lőtéren is bebizonyosodott, hogy a válogatott tagjai remekül céloznak, a végére ugyanis gyakorlatilag mindenkinek sikerült leszednie a repülő korongot.

Remek kikapcsolódás volt ez a két edzés közt az együttesnek, akik mostantól viszont kizárólag a hétfői, Kanada elleni negyeddöntőre készülnek, ahol remélhetőleg hasonlóan jól céloznak majd.
Rovataink a Facebookon