Nem örülgetünk senkinek, aki jön, azzal szembeszállunk

2017.07.26. 08:28

Az orosz válogatott 14-5-ös legyőzése után a válogatott játékosai és a szövetségi kapitány is értékelte a találkozót, illetve előre tekintett a elődöntőre, ahol Görögországgal találkozik a válogatott.

Märcz Tamás titkon magabiztos győzelemre számított, de ennél azért szorosabb meccsen. "Az utóbbi tíz év legjobb csapatát vertük meg, de talán ez ma nem derült ki. Azt gondoltam, hogy lehet ebből egy végletekig kiélezett mérkőzés is, de titkon reméltem – a stábbal a mérkőzés előtt beszéltünk is róla –, hogy vannak olyan jók a fiúk, hogy az első negyedben el tudják dönteni."

A következő ellenfélről szólva a kapitány óvatosan beszélt: "A görög egy elég stabil csapat, nem nagyon szokott egy szint alá menni. Nagyon jól védekeznek, nagyon jól együtt vannak, jól játsszák az emberelőnyös támadásokat. Talán csak az lehetne a gyenge pontjuk, hogy nincs balkezesük, de ez sincs így, mert helyettük nagyon jó jobbkezesek játszanak. Láttuk, hogy a szintén elég jó Montenegrót ma egyértelműen megverték, úgyhogy nehéz meccs lesz."

Arra a kérdésre, hogy jobban örülünk-e Görögországnak, mintha Montenegró lenne az ellenfél, a válasz egyértelmű volt:

Nem örülgetünk senkinek, aki jön, azzal szembeszállunk, a csoportmeccsek során se kalkuláltunk.

Vámos Mártont sem a nagy arányú győzelem, sem a következő ellenfelünk személye nem lepte meg igazán: "Az, hogy kilenc góllal nyertünk, nyilván egy nagyon nagy különbség, de én úgy gondolom, hogy öt góllal jobbak vagyunk ennél az orosz csapatnál, ha nem többel." 

"A görög csapat nyilván jobb ennél az orosznál. Ezt vártam, hogy velük fogunk játszani, van két jó centerük, akikre támaszkodnak, és talán eggyel jobb a kapusuk is, mint az oroszoknak. Magabiztosan kell bemenni, és meg fogjuk tudni nyerni a meccset."

Varga Dénes szinte csalódott volt az ellenfél gyenge játéka miatt: 

Arra számítottam, hogy egy kicsit színvonalasabb vízilabdát fognak játszani, és mi ha ezt a formát hozzuk, akkor is nyerünk 3-4 góllal, ebben reménykedtem titkon.

A csapat előtt álló elődöntő kapcsán ellenfelünk taktikájára hívta fel a figyelmet. "A görögök játékra jellemző, hogy megpróbálják lelassítani az ellenfelet, és ezzel impotensé teszik a védekezésüket, támadásaikat. Jól ismerjük őket, biztos vagyok benne, hogy megoldjuk, hogy ehhez hasonló iramot erőltessünk rájuk."

Decker Ádámot a meccs kezdése, a csapat hozzáállása tette különösen boldoggá. "Örülök annak, hogy a csapat nem az oroszok ellen készült, hanem úgy, hogy egy ez negyeddöntő. Úgy kezdtük ezt a mérkőzést, ahogy egy negyeddöntőhöz illik. Talán bennünk volt az olimpia keserű tapasztalata, hogy nem lehet álmosan belemenni egy negyeddöntőbe, bárki az ellenfél."

Arra a kérdésre, hogy előny-e vagy hátrány, hogy az oroszok nem kényszerítették a válogatottat nagyobb erőfeszítésre, Decker azt mondta: "Mi kényszerítettük magunkat nagyobb erőkifejtésre, én úgy éreztem a végén, hogy meghalok, nincs levegőm. Függetlenül attól, hogy az oroszok mit játszottak – én azt éreztem, hogy a félidőben feladták – de a mi utolsó támadásunk is egy tiszta erőből vitt lefordulás volt. Úgyhogy azt gondolom, hogy magunkkal nem szúrtunk ki, és nem laposodtunk el, végig profikhoz méltóan játszottunk, 100 százalékos erőbedobással."

Az elődöntőt tekintve pedig egyértelműen bízott a sikerben, kiemelve, hogy az utóbbi időben kevés jó emléket szerzett ellenünk az elődöntőbeli ellenfél: "Azt gondolom, hogy egy kicsit mumusok lehetünk a görögöknek. Az utóbbi években mindig föléjük kerekedtünk a fontos meccseken. Teljesen mindegy, hogy milyen felállásban vannak, remélem most is így lesz."