Hosszú éremgyűjteménye mindent visz

Kilenc érmet szerzett a budapesti vizes világbajnokságon a magyar csapat, nyolcat úszásban, a fele, négy csak Hosszú Katinkától jött.

A háromszoros olimpiai bajnok két aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot nyert, vegyesen abszolút verhetetlen volt, 200-on és 400-on is fölényesen nyert, 200 háton lett második, 200 pillangón pedig harmadik.

A négy megnyert éremmel pózolt – a fényekből ítélve – még vasárnap, a vb zárónapján, majd ezzel a képpel mondott köszönetet a világbajnokság után:

Hosszú 2009 óta hét világbajnoki aranyat, egy ezüstöt és öt bronzot nyert.

A magyar úszónő nem sokat pihen egyébként, hétfőn már újabb versenyre utazik, a világkupa-sorozat moszkvai állomására.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

9 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59