Négy hónap alatt 6,8 milliárd ment el röplabdára

2018.03.08. 10:13

2017 szeptembere óta tartozik a látványsportágak közé a röplabda, azóta 6,8 milliárd állami támogatás, vagyis tao-pénz került a sportágba, írja a szövetségtől kapott anyagokra hivatkozva a Magyar Nemzet. A cikkben az is kiderül, hogy nem mentes a politikától a röplabda sem, hiszen ennek az összegnek a 14 százalékát, azaz 1,1 milliárd forintot az Beach Sport Kft. kapta, amely fedett strandröplabdacsarnok építésére pályázott, és a fideszes Bánki Erik feleségéhez, Bánki Ágneshez köthető.

A röplabda az elmúlt időben látványos fejlődésen ment keresztül. Nem csak klubszinten értek el a mieink sikereket, hanem a női válogatottal is, amely hosszú idő után jutott el az Európa-bajnokságra. Így aztán nem volt meglepő, hogy a tao 2011-es létrehozásakor még kiemelt sportágként működő röplabda látványsportággá vált.

Amikor Poór Csaba került a szövetség elnöki székébe, megkezdődött a sportág konszolidálása. Kezdetben 329 millió forintot kapott a szövetség, majd 620 milliót, ez a két tétel része volt annak a hosszú távú fejlesztésnek, amely szerint 2013 és 2020 között a sportág összesen 4,26 milliárd forintos állami támogatáshoz jut.

Ezt írta felül 2017 szeptembere, amikor a látványsportágak közé került a röplabda, így jóval több taós pénz áramlik bele. Nagyon gyorsan 106 pályázat, összesen 8,1 milliárd forint értékben futott be a szövetséghez, amelyből 101-et bíráltak el pozitívan, és tavaly december 31-ig összesen 6,8 milliárd forintot fizettek ki. Érdekes adat az is,

hogy az elmúlt egy évben ötven százalékkal nőtt az igazolt játékosok száma.

A szövetség jelentéséből kitűnik, hogy a pályázatok mintegy hetven százaléka kifejezetten az utánpótlás-fejlesztésre érkezett be, ezek közül például már két óvodai program is elindult. Bár az utánpótlásban még hiányoznak az eredmények, de az EYOF-on, illetve az U17-es női Eb-selejtezőben elért sikerek már komoly előrelépésnek számítanak.

Az 1,1 milliárdra pályázó és azt megkapó Beach Sport kft. amúgy hazánk első fedett strandröplabdacsarnokát tervezi felépíteni, a sportág egyik legnépszerűbb szakága is komoly taós pénzhez jut. A listán a második helyen a hazai röplabda egyik fellegvára áll, a Kazincbarcika 940 millió forintot kapott.