Sámuel, Hajna
21 °C
32 °C

A snookervilágbajnok két 147-es bréket is lökött Budapesten

Szekeres Máté 05.19 Magyar Snooker Gála-38
2018.05.20. 14:02

A 2005-ös világbajnok, most is élvonalbeli Shaun Murphy emlékezetes bemutatót tartott, két maximum, 147 pontos bréket is lökött a snooker történetének egyik legismertebb játékosa, Jimmy White ellen szombaton a III. Magyar Snooker Gálán.

A 35 éves Shaun Murphy szinte a semmiből tudta megnyerni 22 évesen a 2005-ben a vébét, ezen kívül kétszer játszott még vébédöntőt, és hat pontszerző tornát nyert meg. Egy ideig stabilan 3. volt a világranglistán, most a 8. helyen áll.

Az 55 éves Jimmy White pedig a 80-as, 90-es évek közönségkedvence volt könnyed és látványos támadójátékának köszönhetően. Hatszor kapott ki vébédöntőben, de tíz pontszerző tornát nyert. Még most is aktív, és a a snooker egyik hivatalos nagyköveteként sok bemutatóra jár a világban.

A Gerevich Aladár Sportcsarnokban a tavalyi kettő után már harmadik alkalommal megrendezett gálán a nézők megint együtt éltek a játékkal, rendszeresen biztatták Murphyéket, a szép lökéseket, pontos tereléseket nagy tapssal jutalmazták, míg a hibáknál csalódott moraj vonult végig a termen.

A közönség szurkolását a játékosok is nagyon értékelték, külön ki is emelték a nyilatkozataikban. Murphy szinte végig mosolygott, megmutatta a színes zokniját, adott hangosan tanácsokat White-nak, amikor pedig éppen nem játszott, akkor egy ponton beült a közönségbe is, és onnan szurkolt. White ennél azért visszafogottabb volt, de ha alkalom adódott, akkor ő is beszállt a viccelődésbe.

A délutáni és az esti rész is egy bevezető, könnyedebbnek szánt szakasszal indult, ezután következett az éles meccs Murphy és White között.

Az egymás elleni játékból a délutáni részt abszolút Murphy uralta, a két maximumbrék között még egy 120-ast is lökött, 5-1-re nyert. Az esti szakaszt több hibával kezdték, volt olyan frame, amikor mindkettőjüknek beesett a fehér is, viszont Jimmy White egyszer 56 pontos Murphy-vezetést előzött be végül egy 65-ös brékkel.

Az ötödik frame aztán meghozta az első százas bréket Murphytől (105), a következőben pedig sokáig jó úton haladt egy újabb 147-es felé. 104 után már nagyot fújt egy balhésan beeső pirosnál, aztán az egyre rosszabb pozíciók után is mindent megpróbált, hogy esélye maradjon a maximumbrékre. Egy falról még bement egy piros, de a sárga hasonlóan már nem, végül 120 lett a vége. Az esti szakaszt aztán 4-3-ra White nyerte meg.

A világsztárokon kívül újból szerepet kaptak magyar snookeresek is. A kilencszeres magyar bajnok, nemzetközi versenyen a legmagasabb, 127-es magyar brékig jutó, de már évek óta nem aktív Kojsza Zoltán mellett ott volt az eddigi összes gálán résztvevő, még csak 11 éves Révész Bulcsú is, aki több hosszú belökéssel is felhívta magára a figyelmet. Ezúttal a fiatal magyar játékvezetők közül Almási Gergő és Palásti Péter is bemutatkozott a gálán.

Előbb White és Murphy egy váltott lökésekkel folyó frame-ben került párba a magyar játékosokkal, aztán megint jött az a rész, ahol a színeseket kellett minél gyorsabban leszedni az asztalról. Ebben délután Murphy volt a leggyorsabb, de aztán este Kojsza 27,60-as idővel beelőzte, ami után viccelődtek is azzal, hogy a győztes ülhet le a fotelükbe. Így az angolnak állnia kellett.

Ezután következett a shoot out, amiben 10 perc egy frame, és az első felében 15 másodperc, a második öt percben már csak 10 másodperc van lökni. Itt az esti részben megint Kojsza pillanatai jöttek, egymás után oldott meg nehéz helyzeteket, és lökött egy 102-es bréket, amit nemcsak a közönség értékelt hangosan, hanem Murphy is teátrálisan leborult előtte.

Viszont utána White kapott hatalmas tapsot, amikor Kojsza falnál álló sárga mögé adott snookeréből egy elképesztő csavarással menekült ki, majd pedig több falról még egy pirosat is belökött. Az esti szakaszban ezt a részt is a veterán snookeres nyerte meg.

Borítókép: Szekeres Máté / Index.