Marosi Ádám és a férfi csapat is ezüstérmes az öttusa Eb-n

2018.07.22. 22:58

Ezüstérmet nyert a Demeter Bence, Regős Gergely, Marosi Ádám összetételű magyar férfi csapat a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság hagyományos versenyében. Marosi egyéniben is második lett, Demeter az ötödik, Regős pedig a huszonhetedik helyen végzett – írja az MTI.

Marosi a tizedik legjobb eredményt érte el a 200 méteres úszásban, a vívása azonban nagyszerűen sikerült, erős pluszban zárt, 23 ellenfelét győzte le és csak 11-től kapott ki, így ebben a versenyszámban második lett, amivel összetettben is a második helyre ugrott. Lovaglása is kiválóan sikerült, csak egy akadályt vert le, így a maximálisan megszerezhető 300-ból 293 pontot szerzett és őrizte második helyét.

A négy lövészettel megszakított 3200 méteres futásban Marosi az első két lövészet után az élen haladt, a harmadik sorozata viszont gyengébben sikerült így a francia Valentin Prades megelőzte. Negyedikre megint ő futott ki elsőként a lőállásból, de az utolsó 800 méteren Prades előbb befogta, aztán elment mellette, és hiába előzte vissza Marosi, a végét már a francia bírta jobban.

A riói olimpia törés volt az életemben, ez az eredmény most visszaigazolása annak, hogy jó az irány. A kudarcokból is lehet tanulni, a siker viszont megdobja az embert.

– mondta Marosi a verseny után, hozzátéve, hogy remekül vívott, a lövészeténél viszont kellett az utolsó jó sorozat az elrontott harmadik miatt, és azt is megjegyezte, hogy nem hitte, hogy bírni fogja majd az iramot a francia. Ennek ellenére persze örült a második helynek, hiszen egy ilyen mezőnyben az is fantasztikus eredmény.

Demeter úszásban még jobban teljesített, mint a selejtező során, amikor külön kiemelte, hogy idei legjobbját érte el, vívása viszont csak közepes lett, a lovaglással pedig még hátrébb csúszott, így az idei világkupa-sorozatban egyéniben ezüst- és bronzérmet is begyűjtő Demeter 16. volt a kombinált szám előtt. Ott aztán kiváló teljesítményt nyújtott, az egész mezőny második legjobb kombinált eredményével küzdötte magát fel az ötödik helyre.

Regős Gergely az úszást, a vívást és a lovaglást is a mezőny alsó harmadában zárta, a kombinált számban viszont ő is jól teljesített. A mezőny egyébként 36 helyett csak 35 fős volt, a brit James Cooke ugyanis az úszás bemelegítésénél gyengének érezte magát, szédült, és a rajt előtt visszalépett.

Férfi hagyományos egyéni verseny, Európa-bajnok:

  • Valentin Prades (Franciaország) 1484 pont
  • 2. Marosi Ádám 1482 (úszás: 2:05.12 perc/300 pont, vívás: 23 győzelem/11 vereség/245 pont, lovaglás: 293 pont, lövészet-futás: 10:56.17 perc/644 pont)
  • 3. Joseph Choong (Nagy-Britannia) 1468
  • ...5. Demeter Bence 1456 (2:03.82/303, 18/16/214, 279, 10:40.28/660)
  • ...27. Regős Gergely 1387 (2:10.28/290, 14/20/193, 265, 11:01.28/639)

Férfi hagyományos csapatverseny, Európa-bajnok:

  • Franciaország (Valentin Prades, Valentin Belaud, Christopher Patte) 4367 pont
  • 2. Magyarország (Marosi Ádám, Demeter Bence, Regős Gergely) 4325
  • 3. Ukrajna (Pavlo Timoscsenko, Gyenyisz Pavljuk, Jurij Fedecsko) 4309