Világbajnok a vitorlázó Berecz Zsombor

2018.08.09. 14:54 Módosítva: 2018.08.09. 19:46

A magyar vitorlássport legnagyobb sikerét érte el Berecz Zsombor azzal, hogy a dániai Aarhusban megnyerte a finn dingi hajóosztály világbajnokságát. Berecz sikerének különleges értékét az adja, hogy aktív olimpiai hajóosztályban, és ennek köszönhetően borzasztóan erős mezőnyben lett világbajnok, elsőként a magyar vitorlássport történetében.

Természetesen vitorlázóink nem olimpiai hajóosztályokban nyert korábbi vb-címei is rendkívüli eredmények, például Majthényi Szabolcs és Domokos András 12 elsősége repülő hollandiban , de Berecz mostani sikere még hozzájuk képest is egy külön kategóriát képvisel.

A magyar vitorlázó a hat selejtező futam után a 17. helyen állt a 92 hajós mezőnyben, utána viszont az arany csoportban csak ő végzett minden futamban a legjobb tíz között, a medal race-ben pedig –  a   Hajózás.hu  oldal beszámolója szerint –  tönkreverte a mezőnyt,

Berecz gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, hiszen a nem éppen tökéletes rajtját nagyszerűen korrigálva már az elsőként vette az első bóját, onnantól pedig már végig ő állt a mezőny élén, miközben legnagyobb riválisát, a világbajnoki címvédő svéd Salminent messze elhagyta. 

A magyar vitorlázó bravúrosan használta ki, hogy az első bóját követően felhúzták a “free pumping”-ot jelző zászlót, azaz minden speciális, máskor esetleg nem engedélyezett technikát be lehetett vetni a haladás érdekében. A magyarul a "pumpálás" kategóriájába sorolt technikák segítségével a hajós nem a legrövidebb, hanem a leggyorsabb utat választva próbál meg előnyt szerezni, ebben pedig Berecz az egész mezőny egyik legnagyobb művészének számít.

A befutóhoz érkezve már csak a második helyen haladó Postmára kellett figyelnie, de a beszámolók szerint a holland sem jelentett igazi veszélyt futamgyőzelemére, ráadásul a vetélytársak helyezései alapján jó eséllyel még a második helyen befutva is ő lett volna a világbajnok.

Berecz azonban semmit nem bízott a számolgatásra, magabiztos előnyét megtartva első helyen ért célba.

"A Legnagyobb álmom valósult meg, nagyon keményen megdolgoztam érte"


– mondta a verseny után a magyar vitorlázó, aki február végén elszenvedett kéztörése, majd kézműtétje miatt mindössze egyetlen, június végi versenyen tudott elindulni a világbajnokság előtt. Ez azonban egyáltalán nem tudta eltántorítani attól, hogy teljes erőbedobással készüljön az évad legfontosabb eseményére.

A 32 évesen csúcsra érő sportoló a Velencei-tavi VSI-ben kezdett vitorlázni, és ennek a klubnak a színeiben nyerte első magyar bajnoki címét 2005-ben. Azóta három hajóosztályban, összesen 11-szeres magyar bajnoknak vallhatja magát, legnagyobb sikere egészen mostanáig a 2016-os Európa-bajokságon szerzett ezüstérme volt. A tavalyi, balatonföldvári vb-n ötödik helyen végzett.

A sportoló már szerdai teljesítményével a második helyre jött fel összetettben, és már akkor eldőlt, hogy olimpiai kvótát szerzett. Ezzel az első magyar sportoló lett, aki biztosan ott lehet Tokióban 2020-ban.