120 meccset kellett várnia Dárdainak ilyen átütő dicséretre

2018.09.23. 17:03

Első fél szezonjában Dárdai Pál behozta a Hertha BSC bentmaradó helyre, utána erőn felül teljesítve a hetedik valamint a hatodik helyet érte el a Bundesligában. Akkor sem volt azonban jó visszhangja csapata játékának, mint most.

A Gladbachot 4-2-re verték meg.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung azt emelte ki, hogy a Gladbach ellen olyan volt a berliniek játéka, mint anno, amikor a Bajnokok Ligájában érdekeltek voltak.

"Olyan szép, mint igen ritkán" - állapították meg.

Hozzátették, Dárdai most ért fel a csúcsra, nem azért, mert negyedik meccsén a harmadik győzelem is megvan, hanem a mutatott játék miatt, ami elégedettséggel tölthette az 52 ezer nézőt, akik a helyszínen buzdították csapatukat. 

A sok gól mellett volt sebesség, improvizáció, tudatos támadások, begyakorolt helyzetek végrehajtása. 61 százalékkal nyerték meg a párharcokat, 16 kapuralövésük volt, ami nem gyakori.

A Gladbach pedig nem egy gyenge csapat, ráadásul Dárdainak kifejezetten rossz volt a mérlege vele szemben, mert még egyszer sem verte meg. 

Szombat délután minden összejött a csapatának. Hátrányba kerültek ugyan - valamennyi fordulóban kaptak eddig büntetőt, most is -, de két bal oldali beadás után tökéletes fejesek jöttek, a második félidőben még szebb támadásokat vezettek.

A Morgenpost szubjektív cikke arról szól, hogy ez lehet az a csapat, amivel minden egyes szurkoló azonosulni tud. "Ez az én Herthám?" - tette fel a címben a kérdést a cikk írója.

Kedden Brémában lépnek fel, pénteken pedig jöhet a Bayern elleni nagy rangadó, és az előjelek kétségkívül kedvezőek. Jelen állás szerint az első játszik a másodikkal.

És az is biztos, hogy a Dortmund eddig játékban csalódást okozott, egy másik BL-szereplő, a Schalke nulla pontos, a Leverkusen is csak szenved.

Dárdai 121. meccsén ült a kispadon. Mérlege:

  • 46 győzelem
  • 31 döntetlen
  • 44 vereség