Judit
2 °C
7 °C

Ion Țiriac: Orbán hatmillió eurót ajánlott a genfi tenisztorna jogaiért

000 DV1498650
2018.09.23. 12:30

Ion Țiriac, Románia leggazdagabb embere, egykori neves teniszező azt állítja, Orbán Viktor magyar miniszterelnök hajlandónak mutatkozott arra, hogy megszerezze Magyarország számára egy részben általa tulajdonolt tenisztorna szervezési jogait, írja a Főtér.ro.

Ahogy arról már beszámoltunk, már az ATP 250-es tornát idehozni sem volt kevés pénz, jócskán egymilliárd feletti összeg volt, de Orbánnak állítólag már akkor olyan gondolata is volt, hogy akár egy kaszttal magasabb színvonalú, ugyanakkor lényegesen drágább versenyt is érdemes lenne Magyarországra hozni.

"Țiriac szombaton több bukaresti sajtóorgánum szerint is az időpontot és a körülményeket nem pontosítva azt mondta, a magyar kormányfő hatmillió eurót ajánlott azért, hogy lemondjon a francia Roland Garros előtt egy héttel megrendezett genfi tenisztornáról, amelynek a jogait a román üzletember egy volt német teniszezővel közösen birtokolja" - írja most a Főtér.

A genfi tenisztornát egyébként a magyar Fucsovics nyerte májusban , 36 év után ő volt az első magyar, aki ATP-versenyen nyert.

Ion Țiriac először jégkorongozni kezdett, a '64-es téli olimpián a román csapat tagja volt, majd teniszezni kezdett, és '70-ben már  Ilie Năstaseval megnyerték a Roland Garros férfi páros versenyt, majd a '70-es években háromszor is eljutottak a Davis-kupa döntőjéig. Később teniszmenedzser lett, 1984 és 1993 között ő menedzselte Boris Beckert.

1990-ben megalapította a Țiriac bankot (Banca Țiriac), amely az első magánkézben levő bank volt a rendszerváltás utáni Romániában. 1996 óta Țiriac tulajdonában van a BCR Open Romania tenisztorna licence. 1997-ben Țiriac Air néven légitársasaságot alapított, amely charterjáratokat üzemeltet üzletemberek számára, külön terminállal a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren. Angolul, franciául, olaszul, németül és spanyolul beszél, olvasható a Wikipedia-oldalán. Négy éve ő ROmánia leggazdagabb embere.

Nyitókép: Martin Bureau/AFP

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?