Makai Viktória: Úgy éreztem, ha tovább kiabálok, meg is ölhet

Kedden derült ki, hogy Makai Viktória ultrafutóbajnokot néhány száz méterrel a házuktól, futás közben megtámadták és meg akarták erőszakolni. A futó a Facebookon írta meg az esetet, amit szerda reggel a Rádió1 reggeli műsorában mondott el bővebben.

A hétszeres magyar bajnok elmondta, hogy futás közben ért mellé a támadója, aki egyszer csak megfogta a karját, lerántotta a földre, és azonnal irtózatos erővel és hidegvérrel elkezdte ütni a fejét. Makai Viktória ösztönszerűen azonnal kiabálni kezdett, de emiatt – már a betonon fekve – újabb hatalmas ütéseket kapott a fejére. Úgy emlékszik, hogy a férfi azt mondta neki: „Kussoljál!”

Az ultrafutó úgy látta a támadója arcán, hogy ha tovább kiabálna, akkor a férfi Péppé verné a fejét, és valószínűleg meg is ölné.

Túlélése érdekében ezért úgy döntött, hogy inkább csendben marad. Megkérdezte a férfit, hogy mit akar, mire az azt mondta, hogy szexet akar, és berángatta az útról egy bokrosabb területre.

Makai Viktóriában közben az munkált, hogy megpróbál időt nyerni, mert arra számított, hogy egy idő után a férje keresni kezdi és érte megy. Abban is biztos volt, hogy ha a férfinek megadja azt, amit akar, akkor az élete már nem sokat fog érni, akár meg is ölheti őt, ezért próbálta húzni az időt.

A férfi őt is és magát is lemeztelenítette alul, de szerencsére a férfi nem volt közösülésre alkalmas állapotban. A férje időközben odaért biciklivel, és meglátta őket a bokrok között. Először ő sem értette, hogy mi történik, ezért rájuk kiabált. A futónő ekkor tudott újra megszólalni, és segítségért kiáltott férjének.

A férje odarohant, elrángatta a támadót, egyszer meg is ütötte, mire a férfi menekülőre fogta. A férj utána akart futni, de Makai kérte, hogy hagyja inkább, és menjen vissza hozzá. Ezután próbáltak segítséget kérni, több autóst is próbáltak leinteni, hogy menjenek a támadó után, de senki nem állt meg nekik.

Fotó: Makai Viktória

Az ultrafutóbajnok épp a kórházból távozva nyilatkozott a rádiónak. Elmondta, hogy az erős ütések hatására az egyik szeme annyira bedagadt, hogy azzal eleinte nem is látott, de még most is kettős látása van. Zárójelentése szerint azonban ezek a sérülései 8 napon belül gyógyuló sérülésnek számítanak.

A támadót közben elkapták, mert menekülés közben a támadás helyszínén hagyta a hátizsákját, benne a személyes irataival.

Makai azt mondta: úgy érzi, mintha újra született volna, de sokat kell azon dolgoznia, hogy az emberekbe vetett bizalma visszatérjen.

Nagyon hálás a férjének, hogy megmentette őt, és odaért még az erőszak előtt.

Makai azt mondta, azért meséli el ezt a történetet, hogy ez más nőknek is tanulságul szolgáljon. És azok helyett is elmondja, akikkel ilyen történt, de nem akarják vagy már nem tudják elmondani, mint például a soroksári futónő.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

5 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17