Útban az olimpia felé a női tornacsapat

A dohai torna világbajnokságon a csapatversenyben a férfiak a huszadik helyen végeztek, a nők a 17. pozíciót csípték el. Az idén az ugrásban Európa-bajnoki aranyat szerző Dévai Boglárkát nélkülözve ez nem rossz eredmény.

Mindkét szakág ezzel életben maradt az olimpiáért, ehhez a legjobb 24 között kellett végezni. A tokiói csapatversenyben 12 nemzet vehet részt, vagyis ahhoz még javítani kell a nőknek, de nem reménytelen a helyzetük a jövő évi stuttgarti vb előtt.

A fiúk hozták az átlagot, egy két hiba becsúszott azért, de a 20. helyezést így is szállították. Úgy gondolom, hogy az alap megvan, erre építkezhetünk”

– összegzett Altorjai Sándor, a Magyar  Torna  Szövetség főtitkára.

A férfiak összeállítása: Vecsernyés Dávid, Babos Ádám, Boncsér Krisztián, Kardos Botond, Ryan Sheppard.

A nőknél a Böczögő Dorina, Kovács Zsófia, Fehér Nóra, Makra Noémi, Péter Sára alkotta csapat a 17. helyet szerezte meg, így teljesítette az alapcélt.

Kovács az egyéni összetettben döntős, mert a 21. helyen került be a legjobb 24 közé.

Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya elmondta, nagyon örülnek az eredménynek. „Közel vagyunk ahhoz, amit a ciklusra elterveztünk."

1996 után juthatna ki ismét az olimpiára a női csapat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

6 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17